Tereprali: Chile már 2009-ben megrendezné a Dakar-ralit

Vágólapra másolva!
2008.01.15. 23:48
Címkék
A chilei kormány bejelentette, a dél-amerikai ország szívesen látná vendégül már 2009-ben is a Dakar-ralit, amely az idén a mauritániai terrorfenyegetés miatt elmaradt. A világ leghíresebb megbízhatósági autóversenyének útvonala 1979 óta nagyrészt Afrikán haladt keresztül a szenegáli fővárosig.
Imago
Imago

A sportügyekért és turizmusért felelős tisztségviselők pályázatát kedden biztosította támogatásáról a chilei legfőbb adminisztráció.

Jaime Pizzarro sportminiszter-helyettes kedden Párizsba repült, és magával vitte Michelle Bachelet államfő levelét is a szervező Amaury Sport Organizationhoz (ASO).

Francisco Vidal elnöki szóvivő elmondta: Bachelet biztosította az ASO-t, hogy Chile minden feltételt megteremt a nyugodt rendezéshez.

Ha Chilébe viszik a Dakart, akkor az útvonal az Atacama sivatag északi részén vezet majd keresztül. Ez a Föld legszárazabb pusztasága, amely évről évre színhelye a Patagónia–Atacama-ralinak.

Argentin és brazil tisztségviselők szintén jelezték érdeklődésüket, így elméletileg az is lehetséges, hogy a „dél-amerikai Dakar” három országot érint majd.

Mint megírtuk, a Dakar lebonyolításából Magyarország is kivenné a részét a következő években.

A magyar kormány tavaly márciusban garanciát vállalt a 2010-es budapesti rajt megrendezésre, a 2,2 millió eurós (550 millió forint) licencdíjra.

Az ASO menedzsmentje akkor tekintette meg a tervezett helyszíneket. A tervek szerint a világ legnehezebb terepraliversenyén 2010-ben Budapesten lenne az autók bemutatása, a prológra pedig Veszprém megyében kerülne sor.

Az ASO képviselői kedden Budapesten tárgyaltak az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban, a megbeszélésekről azonban a hivatalos kormányzati tájékoztatás semmi konkrétumot nem közölt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik