Megyék Csatája: ezekből a csapatokból lehet választani a FIFA21-versenyre

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 13:48
null
A Liverpoolt és a Manchester Cityt sem könnyű legyőzni a FIFA 21-ben
Hamarosan egy, az egész országot behálózó e-sport verseny veszi kezdetét, elrajtol ugyanis a Megyék Csatája Országos E-sport Verseny. Két igen népszerű játékban vetélkedhetnek a legjobbak, a FIFA21-ben és a League of Legendsben mérhetik össze tudásukat a következő hetekben a játékosok. Az előbbi egyéni, az utóbbi csapatos megmérettetést jelent.

 

A FIFA 21 ugyan csak október 9-én jelenik meg, de már mindenki tűkön ülve várja, hogy kontrollert ragadhasson és belevethesse magát az új idénybe. Az EA Sports évről évre igyekszik olyan játékot letenni az asztalra, amely a legszélesebb körben elnyeri a rajongók tetszését. Ennek egyik alappillére, hogy igyekeznek egyre több bajnokságot és csapatot belepakolni az adott epizódba. Most sincs ez másként, hiszen továbbra is része a Bajnokok Ligája és az Európa-liga a FIFA-sorozatnak, emellett a tavaly bejelentett dél-amerikai Libertadores-kupa is tovább bővült. A kontinens legnagyobb múlttal rendelkező együtteseit is irányítani lehet, és ezek között olyan klubokat találhatunk, mint a River Plate, Boca Juniors, Flamengo, Palmeiras, hogy csak néhányat említsünk. Természetesen Európa legkiválóbb csapatai sem maradhatnak ki a sorból, ámbár a Seria A-ban történt némi változás. Ugyan a tavaly elveszített Juventus után az AS Roma is elhagyta az EA Sportsot, de a nevek és a játékosok arcai továbbra is valódiak maradnak. A legjobb hír viszont, hogy exkluzív szerződést kötöttek az Interrel és az AC Milannal, így az olasz futball is talán minden eddiginél nagyobb szerepet kap a FIFA-sorozatban. Ha a topligák közül (La Liga, Bundesliga, Premier League, Seria A, Ligue 1) egyik sem lenne szimpatikus, még mindig maradt más lehetőség.

Az EA Sports által eddig megerősített bajnokságok: holland, francia, ausztrál, spanyol, portugál, német, angol, mexikói, olasz, kínai, lengyel, szaúd-arábiai, japán, amerikai.

Szerves részét képezi ugyanis a szoftvernek a válogatott vonal. Az előző részbe 49 nemzeti együttes került be, és ez valószínűleg most sem lesz másként, de egyelőre pontosan nem tudni, hogy mely országokkal szeretné bővíteni az EA a repertoárt. Egy biztos, Magyarország is szerepel a játékban, így akár velük meg lehet mutatni mire képes valaki. Már csak azért is, mert az ilyesfajta versenyeken az OVR 85 szabály értelmében minden csapat és játékos egyenlő, és csak a színtiszta tudás számít. Döntsön bárhogyan is valaki, az egyszer biztos, hogy kedvenceit vezetheti győzelemre a világ első számú futball szimulátor játékában. A tét azonban már nem csak a győzelem, hiszen ebben a ligában az is kiderül, melyik megyében találhatóak a legjobb FIFA játékosok.

Ne feledjétek, hogy nevezni a megyekcsataja.hu oldalon tudtok, ahol további részleteket tudhattok meg a versenyről!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik