King of Europe a RabócsiRingen

Vágólapra másolva!
2011.07.04. 11:46
null
Az Eb-futamon már a legjobb 32 pilóta továbbjutását tsuisio (páros) csaták döntik el (Fotó: Lukas Luky)
Címkék
King of Europe, azaz Európa királya. A név ismerősen csenghet sok ezer autósportért rajongó számára, hiszen hazánkban öt  éve van jelen eme rangos nemzetközi drif-sorozat. Egyedülállósága abban rejlik, hogy futamai végigvonul Közép és Kelet-Európában, a hazai versenyek pedig rendszerint a legrangosabb események közé tartoznak. Július 9-én a KoE mezőnye a máriapócsi RabócsiRingre látogat és várhatóan most is több mint tíz országból érkeznek Európa legjobbjai.

A Magyarországon kívüli versenyzők jellemzően japán gépsárkányokat hajtanak, így a közel ötven autóból még az is elképzelhető, hogy a propelleres márka a háttérbe szorul. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a magyar versenyzőknek kisebb az esélyük, éppen ellenkezőleg! Az autó csupán csak egy eszköz, a lényeg a vezetési tudás, és ebben bizony Európában mindenképpen élen járnak a magyar pilóták. No és persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ráadásul most hazai pályán versenyezhetnek.

Talán sokan emlékeznek még a holland Paul Vlasblom nevére, aki a sorozatban kétszer is viselhette az Európa királya címét. A trónfosztásról és a hollandok egyeduralmának megdöntéséről viszont nem más, mint a kétszeres magyar bajnok Kerényi Ádám gondoskodott. A 2009-es esztendőben első, tavaly pedig a második helyet szerezte meg a végelszámolásnál. Jelenleg is a bajnoki elsőség a cél számára, így a hazai versenyeken ritkán látott pilótának végre a magyarok is szurkolhatnak. Kerényi Ádám mellett persze ne feledkezzünk meg a Hell országos bajnokság teljes pro mezőnyéről sem, hiszen szinte kivétel nélkül mindenki készül a nagy megmérettetésre.

A pokoli Hell Camaro is jelen lesz természetesen a versenyen (Fotó: miki3d)
A pokoli Hell Camaro is jelen lesz természetesen a versenyen (Fotó: miki3d)

A rendezvény főszervezője a Hunakamo Drift sportegyesület négy napos tömény és utánozhatatlan drift-hangulatot varázsol a RabócsiRing szentélyében. A verseny szombati főnapja előtt ugyanis július hatodikától edzőtábor veszi kezdetét. Aki tehát nyári kikapcsolódásként szeretne gumicsikorgásra ébredni, annak javasoljuk a helyszíni kempingezés lehetőségét. A négy napos drift-fesztivált a versenynapon tovább fűszerezik a tavaly már nagy sikert aratott team drifttel. Itt csapatokba verbuválva küzdenek majd egymás ellen a versenyzők, a cél pedig nem más, mint a tökéletes szinkronban való csúszás. Természetesen az elmaradhatatlan betétprogramok sem hiányozhatnak.

A nagy melegben lengén öltözött csinos lányokkal is találkozhatunk, sőt szexis mozgással páran autót is mosnak majd nekünk. A felhevült vérmérsékletet, ha akarjuk a drift taxival adrenalin löketre cserélhetjük, majd az egészet lehűthetjük egy jéghideg Hell Energyvel, amely a rendezvény főtámogatója.

KING OF EUROPE HUNGARY
A TERVEZETT PROGRAM, JÚLUIS 9.
Kapunyitás 9 óra
Team Drift Edzés 9
Kvalifikáció 10.15
Bikinis Kocsi mosás 11.30
Drift Taxi 12
Felvonulás 13
Bikinis Kocsi mosás 13.30
Team Drift and Show 14
Drift Taxi 15.30
King Of Máriapócs Drift Top 32 16.30
Díjátadó 20
További információk: www.driftfest.com
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik