Három alapgyakorlat a nagy mellizomhoz a hétszeres bajnok Sárkánytól

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 14:12
Flex Lewis elárulta, mi a titka, és azt is elmondta, miért nem akarja magát kipróbálni „erősemberként”.

Hogy lehet olyan mellizmunk, mint a csúcson lévő Flex Lewisnak? A 39 éves walesi testépítő 2012 és 2018 között sorozatban hét alkalommal nyerte meg a 212 Mr. Olympiát (amelyet a legfeljebb 212 font, azaz 96 kilogramm testtömegű sportolóknak írnak ki), és nemrég elmondta, mit tanácsol azoknak, akik a konditermekben alkalmazott gépek segítségével szeretnének látványos mellizmot építeni.


https://youtu.be/EQwutuEaA5Q

Érdekesség, a walesi Sárkány becenevű testépítő korábban gondolkodott rajta, hogy elindul a királykategóriában is a Mr. Olympián, végül nem került rá sor. Ennek ellenére népszerű és ismert alakja a sportágnak, így bizonyára sokan kíváncsiak rá, melyik három, gépeken (is) végezhető mellizom-erősítő gyakorlatot javasolta az Instagram-posztjában.


Az első a termekben egyébként is népszerű mellnyomógép, de hozzáteszi, hogy itt nagyon sokat számítanak az alapok, úgymint a megfelelő ülésmagasság beállítása, illetve célszerű figyelni rá, hogy minél szélesebb fogást alkalmazunk, annál kevesebbet dolgozik a tricepsz.




Ezt követi a szintén alapgyakorlatnak számító tárogatás, amelynél Flex Lewis szerint kulcsfontosságú, hogy megfelelő koncentrációval és testtartással végezzük a gyakorlatot.


A harmadik gyakorlat a negatív padon végzett fekvenyomás erre alkalmas gépen végrehajtható változata.


 











View this post on Instagram























 

A post shared by Flex Lewis™ (@flex_lewis)



Azt már mi tesszük hozzá, hogy ezek tulajdonképpen alapgyakorlatoknak számítanak egy mellizomedzés során, de az biztos, hogy megfelelően végrehajtva valóban nagyon hatékonyak.


Flex Lewis tavaly vonult vissza a versenyszerű testépítéstől, és bár próbálták rábeszélni, hogy próbálja ki magát „erősemberként”, ő nem szeretne sportágat váltani. Mint mondja, egyrészt a méretei miatt eltörpülne az ottani óriások mellett, másrészt nem akar csak belekóstolni valamibe, mert csak teljes erőbedobással tud bármit is csinálni.


Márpedig a versenyszerű sportolást befejezte, és szeretné az ideje nagy részét két gyermekére fordítani, emellett saját tévéműsort tervez, és a 200 alkalmazottat foglalkoztató vállalatát vezeti.


https://youtu.be/bxClRanqMoc

Egy másik nagyszerű testépítő, Dorian Yates elárulta, mitől lett kockahasa – pedig sohasem tulajdonított nagy jelentőséget a hasizom erősítésének.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik