Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?

Suhajda Szilárd halála a Mount Everesten számos kérdést felvetett, többek között azt is, hogy lesz-e még magyar himalájai expedíciós hegymászás. Az biztos, hogy olyan szervezett keretek között, mint 2003 és 2013 között a Magyarok a világ nyolcezresein sorozata volt, biztosan nem, ugyanis nemcsak a szándék hiányzik hozzá, de az ember is – ennyi potenciális nyolcezres mászó itthon nincsen.

Ha csak az eredményeit nézzük, jelenleg ő a legtöbb nyolcezres csúcsra feljutó élő magyar hegymászó, 2013-ban megmászta a Gasherbrum II-t (8035 m), 2014-ben a Broad Peaket (8051 m), 2017-ben a Manaszlut (8163 m), 2019-ben a Gasherbrum I-et (8068 m), 2021-ben pedig a Dhaulagirit (8167 m).

Sőt, a 8586 méteres Kancsendzöngán is 8000 méterig jutott, de a vihar miatt vissza kellett fordulniuk társaival. Benne van a legnagyobb lehetőség, de kérdés, milyen utat választ az elkövetkező években. Varga Csaba inkább magányos típus, ami magában hordozza a veszélyt is, különösen nagy magasságokban, embert próbáló kihívások esetén.

Ha van valaki, aki elképesztő tapasztalattal rendelkezik, az Klein Dávid, de ő egy ideje mintha kicsit eltávolodott volna a nyolcezres tervektől, és más, régóta dédelgetett céloknak vág neki, idén például Kerekes Bencével Pakisztánban. Ő talán túl sokszor próbálkozott a Mount Everest palack nélküli megmászásával, pedig ha nem így tesz, ma nem négy, hanem kétszer annyi nyolcezrese lenne.

Különösen az Annapurna első és eddig egyetlen magyar megmászása bizonyította 2016-ban, hogy Kleinnek megvannak a képességei ahhoz, hogy szép és teljesen reális célokat tűzzön ki a nyolcezresek között, kérdés, hegymászó-pályafutása még visszatér-e ebbe az irányba. Ez attól is függ, megtalálja-e mászótársát, mert ő maga is elmondta, hogy a mászásnak ezt a formáját szereti a legjobban, és többször is bebizonyította, hogy képes csapatban gondolkodni.

Az Alpok mind a 82 négyezresét megmászó Lengyel Ferenc szintén nagyon jó és erős hegymászó, volt idő, amikor benne volt talán a legnagyobb potenciál, de siklóernyő-balesete és gerincsérülése után nem tudom, lehet-e vagy érdemes-e túlzott kockázatot vállalnia, annak viszont kifejezetten örülök, hogy visszatért abba a közegbe, amit szeret, és újra hegyet mászik.

Még ha lehet is ad hoc vállalkozás, hármukon kívül nem nagyon van olyan mászó, aki kifejezetten a nyolcezresek világát célozná meg mesterséges oxigénpalack használata nélkül. Győrffy Ákos talán még ambicionálta volna, de mielőtt elutazott volna a Kancsendzöngára, hogy megkísérelje megmászni, örökre eltűnt az Alpokban.

Az persze bármikor előfordulhat, hogy egy honfitársunk civil munka mellett felkészül és valamelyik kereskedelmi expedícióval felmegy az Everestre, ami, bár szép kihívás és elismerésre méltó, általában csak egyéni ambíció és egyszeri kísérlet, aminek nincs folytatása a Himalájában.

Ma hiányzik egy olyan fiatal hegymászó-generáció, mint amilyen az ezredfordulón volt, amely átvenné a stafétát – félreértés ne essék, nem a képesség hiányzik, hanem a szándék.

A nyolcezres mászáshoz ugyanis nemcsak képzettség és felszerelés kell, hanem elegendő pénz is, ami szponzorok felkutatását jelenti. Jelenleg is nagyon jó magyar hegymászók vannak, ők azonban már más célokat tűznek ki maguk elé, nehezebb, technikásabb, és gyakran járatlan utakon.

Eközben az Everesten éppen megy a verseny a serpák között, ki mászik fel többször a csúcsra, de ne feledjük, ezt is mesterséges oxigén használatával teszik.