Testi épségét sem kíméli edzés közben az orosz szépség

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 13:38
A négyszeres Arnold Classic-győztes testépítő-fitneszmodell, Okszana Grisina megszállottja a mozgásnak, többek között a rúdtáncot is kipróbálta.

Kalinyingrád. Földrajzban járatosak azonnal rávághatják, hogy exklávéról van szó, azaz valamely ország térben elszakított, különálló darabja. Kalinyingrád pedig éppen ilyen: Oroszország – Litvánia és Lengyelország között található – területe. Nekünk persze most azért érdekes a város és a régió, mert innen származik Okszana Grisina, napjaink egyik legismertebb női fitneszversenyzője.

A márciusban 45. születésnapját ünneplő hölgy Litvániában és Oroszországban nőtt fel, pontosabban 13 éves koráig a Szovjetunióban, majd az utódállamokban. Rigában kezdett el tornázni, ritmikus gimnasztikázni, amikor édesapja ott dolgozott, ám a kalinyingrádi költözés nem segítette elő karrierjét, mert nem volt megfelelő klub, ahol folytathatta volna a sportot. A család sokszor költözött, a kislány többször váltott iskolát, s rengeteg időt töltött utazással, hogy sportolhasson.

 

 

Az ezredfordulón végzett a kalinyingrádi egyetemen testnevelés szakon, majd 2002-ben a város első nívós edzőtermében kezdett el edzőként dolgozni, ahol többen is felfigyeltek arra, testfelépítése mennyire alkalmas a fitneszre. Mondhatnánk, innentől sínre került a karrierje, de még rengeteg munka előzte meg a sikereket: 2004 és 2006 között háromszor orosz bajnokságot nyert, valamint 2005-ben és 2006-ban a kalanyingrádi régió legjobb nem olimpiai sportágat űző sportolójának választották. Közben világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett, 2007-ben pedig megkapta a nemzetközi szövetség (IFBB) úgynevezett pro kártyáját, amellyel profi versenyeken léphetett színpadra.

A mindössze 160 centiméter magas, 52 kilós testépítő 2008-ban tizedik helyezettként mutatkozott be az Arnold Classicon, amelyet aztán 2014 és 2017 között négyszer nyert meg, majd visszavonulását bejelentve a rúdtáncot is kipróbálta.

Visszavonulása óta az Egyesült Államokban, Kaliforniában él, személyi edzőként, tanácsadóként és fitneszmodellként dolgozik, párja, Borisz Ivanov testépítő, edző és fotós. Okszana Grisina az egyik legismertebb és legjobb testépítő, fitneszmodell. Érdemes az Instagramon is követni, videón keresztül rendszeresen tart órákat, de táplálkozási és edzéssel kapcsolatos tanácsokban sincs hiány az oldalán.

„Légy önmagad, és csináld, amit szeretsz – fogalmazta meg mottóját a huffpost.com oldalnak adott interjúban. – Édesanyám mindig azt mondta, a lusta nők sosem szépek. Én pedig teljesen megszállottja vagyok a mozgásnak, néha az sem érdekel, ha megütöm, megvágom magam edzés közben. Szerencsére itt van mellettem Borisz, a párom, aki mindenre figyel, nem is tudom, hol tartanék nélküle. Ha egy nő fogyni, erősödni szeretne, a kevesebb evés csak az első lépés – sokkal fontosabb a helyes táplálkozás. Figyeljünk az összetevőkre, a testmozgásra, étrendünket és edzéseinket hangoljuk össze, mert csak így lehetünk sikeresek.”

Fotók: Imago

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik