A börtönszigetről is kiúszott a szárazföldre, Patkás Tamás lehet 2022 paraúszója

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.14. 10:11
A győri Rocky tavalyi Alcatraz-úszása nyomán a nemzetközi szövetség tíz legjobb paraúszójelöltje közé került. A győztesről közönségszavazás dönt.

Ha kellően sokan szavaznak, akkor a győri Patkás „Rocky” Tamás lehet 2022 paraúszója!

Történt ugyanis, hogy a férfi, aki szerencsétlen vonatbaleset következtében elveszítette lábait, és az elmúlt években paraúszóként hallatott magáról, a múlt évet is igen emlékezetessé tette. Nem először persze, hiszen korábban is kiugró teljesítményekkel hívta fel magára a figyelmet. A teljesség igénye nélkül említjük, hogy átúszta a Fertő-tavat, többször a Balatont, rendszeresen megfordult az Alpok–Adria-kupasorozat állomásain, majd 2020-ban a Boszporusz sem jelentett neki akadályt. A fejlődés jegyében hosszabb ideje Rajos István edzővel dolgozik. Honlapunk legutóbb akkor írt róla, amikor még csak tervezte, hogy San Franciscónál megvalósítja az Alcatraz-úszást.

„A balesetem huszadik évfordulóját San Franciscóban töltöttem, a Golden Gate mellett álltam, és azt gondoltam, az ötvenedik születésnapomon megvalósítom a nagy álmomat. Ha a sérültségem fokát vagy a koromat nézem, akkor úgy érzem, hogy ennél tovább nem érdemes gondolkodni, nekem amúgy bejött, hogy nem tervezek hosszú távra.”

Tervét 2022-ben meg is valósította, megtette a nagyjából 3.3 km-es utat a börtönszigetről a szárazföldre, amelynek köszönhetően

a Nemzetközi Nyílt Vízi Úszószövetség (World Open Water Swimming Association, WOWSA) kilenc társával együtt őt is jelölte 2022 paraúszójának megtisztelő címére.

A Győri Úszó SE sportolója egyúttal szavazásra is buzdította követőit, csakúgy, mint mi, ezen a linken keresztül lehet voksolni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik