Bizonyította magának, hogy igenis tud aranyérmet szerezni

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.01.07. 14:28
Címkék
Szabó-Szigeti Beatrix remek éven van túl a Spartanban, idén pedig az Elite kategóriában is kipróbálná, mire képes.

Mikor kezdte a Spartant?

Kétezertizenkilencben az unokatestvéremmel önkéntesként vettünk részt egy Spartan Race-versenyen Eplényben, ott kezdődött minden – mondta a Csupasportnak Szabó-Szigeti Beatrix. – Megtetszett a verseny, a hangulat és az, ahogy küzdenek a sportolók. Önkéntesként pontokat kaptunk, amelyeket be tudtunk váltani, így az év októberében Kazincbarcikán már mi is a pályán küzdöttünk a Sprint futamon. Nem a jó helyezés volt a célunk, hanem hogy élvezzük és teljesítsük a versenyt. Open kategóriában az unokatestvéremmel az ötödik és hatodik helyen végeztünk, ez nagy motivációt adott a folytatásra. Elhatároztuk, még több eseményen szeretnék részt venni a jövőben.

Innentől célirányosan készült a versenyekre?

Előtte rövidtávfutó voltam, így nagy kihívás volt, mégis miképpen készüljek majd a Spartanra. A sport által ismerkedtem meg a férjemmel, így sokat tudott segíteni az edzésekben is. 2018-ban és 2019-ben Trifecta-világbajnokságon korosztályos első lett, van bőven tapasztalata, hogyan is kell készülni. Elkezdtem hát a terepfutást komolyabban űzni, egyre hosszabb távokba is belekóstoltam. A legnagyobb célom akkor az volt, hogy mielőbb teljesítsem a Beast távot.

Nem olyan sokkal később teljesítette.

Kazincbarcikán a Trifecta-hétvégén az volt a célom, hogy mind a Sprint, mind a Super és mind a Beast távon célba érjek. Addig többnyire Sprint távokon vettem részt, de fel voltam készülve a hosszabbakra is, és az akadályokkal sem volt probléma. Az első napon a Sprint és a Super távval küzdöttem meg, majd az első Beast futamomat teljesítettem, ami remekül sikerült. Második lettem, csupán ötven másodperccel maradtam le az első helyezettől. Elsőre hatalmas teljesítmény.

Milyen volt az elmúlt éve?

Kifejezetten eredményes, amelyik versenyen részt vettem, szinte mindegyiken a dobogón végeztem. Tavalyelőtt sok volt a második és harmadik helyezés, ám tavaly szerencsére sikerült több első helyet is szereznem. Bizonyítottam magamnak, igenis képes vagyok aranyérmet szerezni és a dobogó felső fokára állni, ez nagy motivációt ad a jövőben. Illetve nagy büszkeséggel tölt el, hogy beválasztottak az idei Spartan-nagykövetek közé, ez azt mutatja, hogy jó úton járok. Keményen dolgozom a jövőben is.

Az év végén Spártában részt vett a Trifecta-világbajnokságon, amelyen a tizennyolc-huszonnégy éves korosztályban összesítésben a negyedik helyen végzett. Hogyan értékeli a versenyt?

Az akklimatizáció miatt két nappal a rajt előtt már megérkeztünk a helyszínre, gyönyörű napsütéses idő fogadott minket. A szállás gyakorlatilag a pálya mellett volt, minden körülmény adva volt a jó szerepléshez. A célom az volt, hogy élvezzem a versenyzést, és használjam ki minden percét az ottlétnek. Sprint volt az első napon, talán ez volt a legnehezebb, ugyanis maximális pulzuson pörögtünk az elejétől a végéig. Nem volt idő egy-két kilométert lazábbra fogni, ugyanis hamar véget ért a futam. Elég nagy hőség volt, szinte kiszáradtunk, ráadásul ott voltak az akadályok is… Az tetszett a legjobban, hogy a pálya egy részén patakban kellett futni, ami kellemesen frissített a nagy melegben. Meglepetésemre a harmadik helyen végeztem már az első napon. Másnap nagyobb nyomást éreztem magamon, úgy éreztem, még többet kell beleadnom, ha meg akarom ismételni az előző napi remek teljesítményt. A második napon a Superben a futás nem ment, ám az akadályokkal meg voltam elégedve. Végül negyedik lettem, nem sokkal maradtam le a dobogóról. Nem a helyezés miatt voltam szomorú, hanem azért, mert nem élveztem a futást.

Aznap este magamba szálltam, hengereztem és nyújtottam, próbáltam minél jobban koncentrálni a harmadik napra. A Beast futamra aztán nagyot fordult az időjárás, nagy vihar, eső, szél és hideg érkezett. Érdekes, mégis ez sikerült a legjobban.

Csúszós volt minden, ennek ellenére jól mentek az akadályok, s ezúttal jólesett a futás is. Minden tiszta sár és mocsár volt, remekül éreztem magam ebben a környezetben. Tizenöt kilométernél aztán eléggé begörcsölt az oldalam, mert rosszul vettem a levegőt, ekkor egyfajta mélypont jött, úgy éreztem, kárba megy az egész hétvégém. Aztán helyrejött minden, még jobban ment a futás, mint a hullámvölgy előtt. A célhoz közeledve erőre kaptam, sorra előztem meg a versenytársaimat, végül a harmadik helyen értem be. A hajrában szinte a teljes mezőny burpee-zett, én kilencvenet nyomtam le az utolsó egy kilométeren – szóval elmondható, hogy a burpee-gyorsaság döntött. Elképesztően boldog voltam a célba érkezést követően. Összesítésben negyedik lettem, közel volt a dobogó, de nem voltam csalódott, hogy lemaradtam róla, hiszen ez volt az első világbajnokságom. Rengeteget tanultam a versenyből, és a jövőben céltudatosabban készülök.

Milyen célokat tűzött ki erre az évre?

Most januárban Nagymaroson téli Spartan lesz, ott mindenképpen szeretnék a Trail futamon versenyezni. A korosztályos megméretések mellett tervben vannak Elite futamok is, mindenképpen ki szeretném próbálni, hogy mire megyek a legjobbak ellen. Nagyobb nyomás, nagyobb kihívás is egyben. Több külföldi verseny is célkeresztben van, szóval biztosan nem fogok unatkozni az esztendőben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik