Már lehet jegyet venni az atlétikai vb-re – aki fut, fél áron is vásárolhat!

Vágólapra másolva!
2022.12.12. 16:17
Megkezdődött a jegyértékesítés a 2023-as budapesti világbajnokságra, amelyet augusztus 19–27. között rendeznek a Nemzeti Atlétikai Központban.

A jegyek elérhetőek online a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu oldalon, illetve megvásárolhatók az Eventim jegyirodáiban és partnereinél országszerte.

A világbajnokság kilencnapos, a jegyek az öt délelőtti és kilenc esti programra külön-külön vásárolhatók meg. Három bérlettípust is összeállítottak a szervezők, amelyek közül az első a verseny első hétvégéjére, a második a záró hétvégére, a harmadik pedig a vb összes napjára érvényes.

Hat versenyt, a férfi- és női maratont, illetve a 20 és 35 kilométeres gyaloglást Budapest belvárosában rendezik, ezek a versenyek mind ingyenesek.

A maraton rajtja a Hősök terén lesz, a mezőny a terv szerint az Andrássy úton halad végig, átmegy a Lánchídon és az Alagúton, majd a Várkert Bazár érintésével tér vissza a hídra és halad tovább ismét az Andrássy úton a Hősök teréig. A futóknak négy kört kell majd teljesíteniük Budapest világörökség részét képező, történelmi belvárosában.

„Láss csodát!” – bemutatták a világbajnokság szlogenjét is, amely egyszerre utal arra, hogy Magyarország történetében még sosem rendeztek ilyen nagy sporteseményt, s arra, hogy milyen csodálatos az a teljesítmény, amelyet az atlétika szuperhősei mutatnak be, folyamatosan feszegetve az emberi teljesítőképesség határait, és végül arra, hogy mindezt élőben láthatjuk Budapesten.

„Az atlétikai világbajnokság előkészületeinek legfontosabb feladata 2022-ben a jegyértékesítés megkezdése volt, és külön öröm, hogy ez még karácsony előtt megtörtént, így mindenkinek lehetősége van arra, hogy az ünnepek alatt jegyet vagy bérletet ajándékozzon szeretteinek a világbajnokságra. Büszke vagyok arra, hogy Magyarország adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének, és biztos vagyok benne, hogy minden sportoló és minden néző, aki ellátogat hozzánk, jól fogja érezni magát a Nemzeti Atlétikai Központban és gyönyörű fővárosunkban” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a világbajnokság kormánybiztosa.

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke azt mondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy először rendezik meg Közép-Európában a szabadtéri atlétikai világbajnokságot. Magyarország sporttörténelme igen gazdag, és már bizonyította, hogy kiváló házigazdája a nagy sporteseményeknek, köztük az atlétikai versenyeknek, Budapest pedig lenyűgöző város, amely tökéletes környezetet biztosít a világ legjobb atlétáinak. A helyi szervezőbizottság reméli, hogy minden idők legjobb világbajnokságát rendezi meg, és én nagyra értékelem az ambíciójukat. Mindig meg kell próbálnunk magasabbra tenni a lécet a legfontosabb eseményünkön, ahogy sportolóink is.”

A világbajnokság minden estéjén rendeznek döntőket, és minden este szurkolhatunk majd magyar atlétának is, köszönhetően annak, hogy várhatóan rekordszámú, akár 20-25 tagú is lehet a magyar válogatott.

Köztük lesznek például a 2022-es müncheni Európa-bajnokság magyar érmesei: Halász Bence, aki idén törte át a 80 méteres álomhatárt és lett ezüstérmes kalapácsvetésben, Kozák Luca, aki országos rekordot döntve érte el élete legnagyobb sikerét 100 méteres gátfutásban és nyert szintén ezüstöt, valamint Madarász Viktória, aki országos csúccsal ért be harmadikként 35 kilométeres gyaloglásban.

Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója – Fotó: MTI/Kovács Tamás

Köszönhetően az atlétika változatos versenyszámainak és a lebonyolítás rendjének, minden napszakban és a nézőtér minden pontján láthatóak érdekességek és világsztárok. Így már a délelőtti programokra vonatkozó, egységesen 3000 forintos jegyárért is láthatjuk a vb-re érkező legjobb atlétákat versenyezni.

Diákoknak és nyugdíjasoknak a délelőtti kedvezményekkel már 2300 forintért látogatható a vb, és az egész család is ott lehet kedvenc atlétája megméretésén, vagy versenyszámán összesen 9000 forintért. Egy hétköznap esti döntőt, például a 100 méteres női síkfutás vagy a férfi magasugrás döntője 6900 forintért is látható, egy családnak pedig kedvezménnyel összesen 20 700 forintba kerül. A hétvégi döntők is elérhetők már 8900 forintért felnőtteknek, ugyanez diáknak vagy nyugdíjasnak 6700, családnak pedig 26 700 forint.

Jegyárak délelőtt: 3000 forint mindennap minden szektor
Jegyárak hétköznap este: 6900 és 18 900 forint között
Jegyárak hétvégén este: 8900 és 22 900 forint között
Bérletek:
Nyitó hétvége bérlet (aug. 19-20., 2 nap): 21 400 és 46 600 forint között
Záró hétvége bérlet (aug. 25–27., 3 nap): 29 400 és 67 200 forint között
Szuperhősök bérlet (aug. 19–27., 9 nap): 69 700 és 164 100 forint között
25 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a családok, a 18 év alattiak és a 65 év felettiek, kerekesszékkel pedig előzetes regisztrációval ingyen látogatható a világbajnokság.

Az ár a felére csökken azoknak, akik hétköznapi hőssé válnak!
„Mi nem csak a pályán akarunk csodát látni, hanem a pályán kívül is. Nemcsak szuperhősöket akarunk látni Budapesten, hanem hétköznapi hősöket szerte az országban.

Azt szeretnénk, ha az atlétikai világbajnokság hatására megsokszorozódna a hétköznapi hősök száma. Nekik nem kell világcsúcsot dönteniük, nekik a saját határaikat kell túlszárnyalniuk.

Ezért indítottuk el a szurkolói klubot azoknak, akik legyőzik a lustaságukat, felkelnek a fotelből, és sportolni, mozogni, például futni kezdenek. Kiválasztottunk csaknem negyven sporteseményt az ország minden megyéjéből, és ehhez hozzávettünk még nyolc egyéni kihívást, s aki teljesíti őket, nemcsak egészségesebb lesz, de fél áron vehet jegyet a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra” – mondta Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója.

Elindult a hetkoznapihos.hu internetes oldal, ahol megtalálható minden szükséges információ a „Hétköznapi hős” eseménysorozatról – 2023. január 1-jétől lehet regisztrálni a kedvezményekért. Minden egyes teljesítés után négy kedvezményes jegy vásárolható. A teljesítések száma korlátlan. A programban szerepelnek szabadidősport-rendezvények, köztük ismert futóversenyek, a Balaton-átúszás, kerékpárversenyek és olyan egyéni kihívások is, amelyek bárhol teljesíthetők.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik