Blogra futottunk: örökös versenyfutás az idővel

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 14:05
Blogszörfösünk egyre nehezebben tudja a huszonnégy órába belezsúfolni a sportolást, azonban – legyen bármily fáradt is – futóedzés nem maradhat el.

Munka szempontjából elég intenzív időszakot élek meg, meglehetősen fáradt vagyok mostanság. Több olyan részlet is van, amelyet lazábban kell emiatt kezelnem, vagy el is kell engednem, mert már nem fér bele a nap huszonnégy órájába. Azonban van, amiből nem vagyok hajlandó engedni, és ez a sport, azon belül is a futás. A TRX-edzéseim száma sajnos megcsappant, örülök, ha a heti háromból egyet-kettőt sikerül abszolválni, de a futás mennyiségét egyelőre tartom. Mivel egyértelmű, hogy tehetségem nincs ehhez a műfajhoz, csupán a szorgalmam és az akaraterőm – na és persze a Gyere futni csapatát irányító edzőm –, ha a heti edzésmennyiségem lecsökkenne, nagyon nehéz lenne visszakapaszkodnom oda, ahol most tartok. Megjegyzem, ha nem lenne Krátky Egon, időnként az alvást választanám a futás helyett, de annyira inspirál a fejlődés, amelyen átestem, hogy semmiképp sem szeretnék ebből engedni. Ebből az következik, hogy hetek óta kőkemény szigorral parancsolom ki magamat az ágyból, húzom fel a futószerkót, és indulok neki. Legutóbb, az ötödik emelkedős sprintnél, amiből még tíz volt hátra, azt kérdeztem magamtól, hogy mi a jóistent csinálok én itt ilyen korán… Ráadásul még zenét sem tudtam hallgatni, mert otthon felejtettem a fejpántomat, ami bent tartaná a fülesemet – hát normális vagyok?!

Alig látok a fáradtságtól, de nekem körülbelül egyórás kőkemény edzésem van, amit az órám szépen le is vezényel, és sípolgat, ha valamit nem tervszerűen csinálok.

Persze pontosan tudom a választ, s leteremtem magam ilyenkor, hogy senki sem kényszerít, lehet hazamenni. Hiszen kit érdekel az edzőmön kívül, hogy futottam-e, vagy nem?! A magammal szembeni szigorúság mellett vannak különböző trükkök, amelyeket még ilyenkor bevetek. Az egyik, hogy megbeszélem magammal, csak ki kell bírni a következő öt sprintet, mert utána már csak másik öt van, és akkor már kifelé megyek az edzésből. Olyan apróságot is észrevettem, hogy sprint közben az úton levő egyik gödröt, ha fáradt vagyok jobbról kerülöm, ha meg izomból nyomom, akkor meg balról. Ezért legutóbb mindig balról kerültem, hiába voltam lassabb, mint máskor, úgy éreztem, ez is segít kicsit mentálisan.
Micsoda nagy dolgok ezek :-) Mivel elég sokszor megfordulok mostanság, ahol ezeket az emelkedős sprinteket nyomom, már ketten is ismernek az utcában, s ha találkozunk, csak ennyit kérdeznek: még hány van? :-)

ZSUZSIMEGAFUTAS.BLOGSPORT.COM
A szerző teljesítette a Sparthatlont, és részletes, rendkívül érdekes beszámolót írt. Mi, akik csak távolról csodáljuk az ilyen teljesítményeket, ezekkel a beszámolókkal tudunk kicsit közelebb kerülni és bepillantani ebbe a világba: az összesen lefutott 247 kilométer és a 36 óra történéseit olvashatjuk, mi több, csodás fotókat nézhetünk meg a helyszínről!

RUNSTOPPABBLE – FB
Külföldi versenybeszámoló, mégpedig a londoni Spartan Európa-bajnokságról! Már a verseny előtt is volt izgalom bőven a helyiek sztrájkja miatt, a blog szereplője majdnem lemaradt a versenyről, ha egy barát ki nem segíti. S ha már ott volt, két versenyen is részt vett!

BARATRUNNING.COM
Kivételesen bringásbeszámoló, de a kihívás tartogatott izgalmakat. A Covid után nem volt könnyű a visszatérés, mentálisan sem, de akinek jó edzője van, ebben is kap segítséget! A Tour de Zalakaros kihíváson vett részt a szerző, a 137.4 kilométeres távot 4:41 óra alatt sikerült letekernie, sőt a nehézségek ellenére sikerült jobb időt mennie, mint az előző évben!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik