Edzések, versenyek, ifjúságnevelés – az önkéntes tűzoltók sportos mindennapjai

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 20:15
Hogyan is tréningeznek, gyakorolnak, milyen versenyeik és erőpróbáik vannak a tűzoltóknak? Erről kérdeztük Soós Gergő önkéntes tűzoltót, az ifjúsági tűzoltók vezetőjét.

„A hivatásos tűzoltóknak meglehetősen komoly fizikai, pszichikai és orvosi alkalmassági vizsgán kell megfelelniük, és minden évben át kell menniük rajta, hogy betölthessék a munkakört. Az önkénteseknél nincs külön ilyen megkötés, de azért mindenkinek illik egy bizonyos fizikai állóképességgel rendelkeznie, hogy bírja a gyűrődést és a kihívásokat” – kezdte Soós Gergő, aki Jászárokszálláson él, és 2010 óta önkénteskedik. Az ő esetében ez azt jelenti, hogy az ifjúságnevelésben vesz részt heti rendszerességgel, és a jövő tűzoltónemzedékének kiképzésében vállal nagy szerepet. Elmondta, ahhoz, hogy az ember kellő fizikumú legyen – amire igencsak nagy szükség van – minimum heti három-négy edzést kell beiktatnia.

Fontos a jó erőnlét – már fiatal korban is

Valóban fontos, hogy egy tűzoltó teljes menetfelszerelésben tudjon mozogni, és ha úgy adódik, fel tudjon futni az emeletre. Éppen ezért gyakran szerveznek lépcsőfutó-bajnokságokat Budapesten (a TFA-verseny a legerősebb tűzoltók megméretése), vagy Szegeden az úgynevezett horizontális lépcsőfutást. Itt nem csupán az a fontos, hogy megemelni és cipelni tudják a nagy súlyt, hanem fel kell tudni vinni a huszonharmadik emeletre, vagy akár három kilométert lefutni vele.

„Tapasztalatom szerint mindig ki kell tűzni egy pluszcélt, és egy ilyen verseny nagyon jó motivációt tud adni – magyarázza Soós Gergő. – Mert az rendben van, hogy elvégezem a fizikai állóképességi gyakorlatokat, de itt az is bebizonyosodik, hogy még mit tudok magamból kihozni, és nemcsak a többiek teljesítményéhez mérve, hanem magamnak is fontos a visszacsatolás: na, ezt is meg tudtam csinálni. Az idén például nem öt, hanem négy percen belül futottam fel a huszonharmadik emeletre.”

Nem csupán erőnléti és kifejezetten szakmai szempontú versenyeken szoktak részt venni a tűzoltók. Ahogy idejük engedi a munka és a család mellett, civilben futóversenyekre is eljárnak. Van kolléga, aki még az ilyen futóversenyen is légzőkészülékkel, sisakban, bevetési ruhában teljesíti a távot. Ezen kívül vannak a crossfitbajnokságok is. Népszerű továbbá a sárkányhajókupa, amelyen szintén sokat nyom a latban a fizikai erőnlét. Ráadásul mivel ez csapatverseny, nagyon jól összehozza a közösséget.

Az edzésekbe és versenyekbe fektetett munka akkor térül meg igazán, amikor a tűzoltóknak éles helyzetekben, bevetésen kell helytállniuk.

„Például csarnoktüzeknél vagy bálatűznél nagyon fontos a megfelelő erőnlét és állóképesség. Nem is feltétlenül azért, mert nehezet kell emelni, hanem mert igen jelentős a hőterhelés. Olyan állóképességgel kell rendelkeznie az embernek, hogy nyolc-tíz vagy akár több mint tizenkét órán keresztül talpon tudjon lenni és fizikai munkát végezni.”

Futás tűzoltóruhában – az erőpróbák összehozzák a közösséget

Az ÖTOSZ (Önkéntes Tűzoltók Országos Szövetsége) a múlt héten Balatonfüreden tartott szakmai tábort a fiatal generációnak. A képzés különböző korcsoportokban zajlott, mindenki a saját szintjének megfelelő gyakorlati, valamint kellő elméleti oktatásban részesült. Volt korábban olyan gyerek is a táborban, aki nagycsoportos óvodásként kezdte, de általában minden korosztály képviseli magát tizennyolc éves korig.

„A sportfeladatok közé tartozik a tömlőgurítás, kezdve az egyszerű kis tömlőkkel, aztán fokozatosan az egyre nagyobbakkal.

Egy idő már olyan állóképességre tesznek szert, hogy nemcsak egyszer tudják kigurítani, illetve feltekerni a tömlőt, hanem az eggyel nagyobb tömlőt vagy akár öt-nyolc tömlőt is egymás után ki tudnak gurítani, és vissza is szerelik, majd felrakják az autóra. A tömlőgurításon kívül van még létrán mászás, egy emeletes háznál fel kell menni az ötödikre, vagy akár minden szintet körbe kell járni, de olyan is előfordul, hogy egy lakásban kell négykézláb végigkúszni és kitapogatni, hogy van-e ott még ember, gázpalack vagy bármi más tárgy, és azt kell kihozni. A táborzáró vizsgán a legmagasabb szinten már rendes bevetési ruhában kell végrehajtani a feladatokat.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik