A 496-os kísérlet, 26. nap: A szurkolók jó fejek

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 16:36
Vannak kitartó követői a 496-os kísérletnek, köztük a futóúton kíváncsian ücsörgő kabalamacska is.

Mottó: Nem a távolság, az iram öl… (teljesítve: 351 kilométer)

Két edzésnaplót is vezetek, az egyik a Coros Training, a másik pedig a Runalyze nevű elemzőfelület, és minden egyes futásomnál szerepel valami kommentár az aznapi teljesítésről, illetve összefüggésében itt láthatom – még laikusként is –, milyen állapotban vagyok, vagy például azt is, hogy a futócipőm hány kilométert futott már. Ma (pénteken) a 496-os kísérlet huszonhat kilométeres etapja után a következőt írtam az edzésnaplók emlékeztetőjébe: „Szépen lefutottam, lassan, türelmesen – egy biztos, hogy a 27. és 28. nap újabb vízválasztó lesz, főleg amiatt, hogy már kezdem unni ugyanazt az útvonalat, de a forgalom és az ünnepnapokon kiránduló tömeg miatt talán még ez a Duna melletti bringaút a legjobb helyszín.”

Kitartóan haladok előre: nincs más út, mint a megfontolt kocogás, ezúttal 26 kilométeren át

No igen…
Gondolkodtam még a Velencei-tókörben – hiszen az pont huszonnyolc kilométer lenne –, de tartok tőle, hogy vasárnap arrafelé is csúcsforgalom lesz, plusz esőt is jósolnak, márpedig ha elázom, „hazai pályán” legalább nem kell majd pluszórákat szuttyogni a nedves cuccokban.

Oké, azért még ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, mi volt a helyzet a pénteki, sorrendben huszonhatodik futással.

Ez a futás csodája: mindig van idő és tér fogadni a rengeteg biztató energiát

A minap édesanyám is a következővel fogadott: „Kisfiam, kapsz egy pofont, mert nem is mondtad, hogy ilyen sokat futsz, és blogot is írsz...”; na, mint kiderült, a futószamárságaimat a hajdani Haller téri grundidőkből kedves ismerősök is olvassák (akik amúgy maguk is hódolói a hobbifutásnak), és ők kopogtattak a szülői ajtón, hogy „Követjük ám az Andrist, Marika néni...” . S ugyancsak hatalmas erőt ad ehhez a (f)utazáshoz, ha látom, hogy olyasvalaki is küld üzenetenergiákat, akiről tudom, hogy fantasztikusan jó futó, s hogy ő már megnyerte élete legfontosabb versenyét, amihez képest ez a 496 kilométer (most még reménybeli) teljesítése is porszemnyi akaratszikra lesz csupán... Vagy láthattam már néhány felemelt kék hüvelykujjat a világ egyik legjobb ultrafutójától és a férjétől, s részükről ez a baráti, sőt sportemberi gesztus nem csupán nekem, hanem azoknak is erőt adhat, akik őszintén hisznek abban, hogy nincs különbség öt, tíz, huszonegy, huszonhat, de akár kétszáznegyvenhat kilométernyi kihívás, akarat és küzdelem között.

Hiszen nem csupán a 496-os kísérlet, hanem bármelyik másik út, bármelyik másik történet is pontosan arról szól majd mindig, hogy – mi mind egyformán futunk...

A BLOGSOROZAT EDDIGI RÉSZEI:

25 km: Jég veled!
24 km: Üdv a háromszázas klubban!
23 km: Forró vizet a futóra!
22 km: Kacsákra azért nem számítottam
21 km: Mi legyen a konyhakredenccel?
20 km: Nyári zivatar
19 km: Szélvihar utáni Piedone-módszer
18 km: A hozzászólónak üzenem...
17 km: Nicsak, Táska közelében járok!
16 km: A futás nem akkora szívás...
15 km: Lassan, de biztosan haladok a mélypont felé
14 km: Végre csapolhatnak a futók is!
13 km: Találkozás az igazi Jedivel
12 km: A nyűgös futó „szobra”
11 km: Számmisztika, avagy kezdek belegörbülni
10 km: Fuss, futballista, fuss!
9 km: Hajrá, hajnali futók!
8 km: Futóút a semmibe
7 km: Örülni az utolsónak is szabad!
6 km: Hosszú árnyék az éjszakában
5 km: Nem sikerült, megbuktam…
4 km: Szemét ügy négyezer méteren
3 km: Na, a vetkőzést inkább hagyjuk…
2 km: Kocogás a halál elől…
1 km: Versenyfutás a fürdővízért

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik