A szekszárdi borvidék hozta meg kedvét a futáshoz, már ultratávokra edz

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.02.03. 14:15
Naszvadi Gabriella már négyszer ért célba a Korinthoszon, tavaly életében először a 160 kilométeres távon. Amióta Maráz Zsuzsával dolgozik, a fejlődése folyamatos.

Naszvadi Gabriella tavaly április óta Maráz Zsuzsával dolgozik, azóta látványos fejlődésen ment keresztül. A Korinthoszt már négyszer teljesítette, ám az egyéni Ultrabalaton valamiért nem az ő terepe.

„Kilenc éve van jelen az életemben a futás – mondta a Csupasportnak a 48 éves, háziorvosi asszisztensként dolgozó Naszvadi Gabriella. – Először a ház körül kezdtem körbe-körbe szaladni, majd azt vettem észre, hogy egyre többet bírok, egyre jobban megy. Mivel szekszárdi vagyok, kimerészkedtem a borvidékre futni, ez a környezet hozta meg igazán a kedvem. Elkezdtem versenyezni, előbb félmaratoni, majd maratoni eseményeken vettem részt, egyre több helyre mentem a barátaimmal.”

Futás közben jólesik a pihenés

A szekszárdi sportoló először egy négytagú csapattal vett részt az Ultrabalatonon, elmondása szerint a maratoni után ez volt a következő lépcsőfok.

„Láttam egy bejegyzést, hogy három srác keres egy negyedik tagot az Ultrabalatonra. Ismeretlenül írtam nekik, és bevettek a csapatba.

Több mint ötven kilométer jutott mindenkinek. Ezután egyre jobban érdekeltek az ultrák, kipróbáltam magam egy hatórás versenyen is.”

„Lassan egy éve, hogy Zsuzsi az edzőm, látványosan javulok, egyre jobb a tempóm és a pulzusom. A tapasztalatára volt szükségem, hogy az ultratávokban is fejlődjek.

Már-már leírtam magam, mondván negyvennyolc évesen lehetetlen sikereket elérni, ám jött Zsuzsi, és átformálta a véleményemet.”

Naszvadi Gabriella többször indult egyéniben az Ultrabalatonon, ám eddig nem tudta teljesíteni a versenyt. Párosban sokszor beért a célba, ám egyéniben valami nem áll össze neki. Ebben az évben nem is indul a versenyen, helyette a szintén Balaton körül vezető MyWayt nézte ki magának.

„Az elmúlt év nem volt valami jó, ám a Korinthosz teljesítésének örültem, és persze annak, hogy Zsuzsi lett az edzőm. Sajnos nem kerültek el a sérülések, februárban egy futás során a bal csípőm fájdult meg, és a mai napig nem jött teljesen rendbe, ráadásul a combhajlítóm is fáj egy ideje. Az idei tervek? A fő célomat egyelőre nem mondhatom el, ám a Korinthosz 160-on biztosan ott leszek, valamint a MyWay valamelyik távján is.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik