Zalai kihívás: hatvan domb, háromszáz kilométer, kilencven órán belül

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
Vágólapra másolva!
2021.12.15. 15:12
Egy lelkes amatőr ultrafutónak, Kele Attilának köszönhetően a természetjárók 2016 szeptembere óta teljesíthetik a Dél-Zala Dombjai-túrákat.

Ha instant és hosszú túra, akkor a legtöbb magyar természetbarátnak nem Zala megye ugrik be elsőként, sokkal inkább gondolunk a Bükkre, a Mátrára vagy a Pilisre, pedig Dél-Nyugat-Magyarország is bőven rejt természeti kincseket és csodás helyszíneket. Hatvan dombon, 300 kilométeren át, hatezer méter szintkülönbséget legyőzve, kilencven órán belül – mégpedig Zala megye legszebb részein. Ez a Dél-Zala Dombjai Ultra Trail, amely már öt éve várja az extrém kihívások keresőit. A kör teljesíthető gyalogosan, futva vagy kerékpárral is. Az ötletgazda azonban gondolt azokra a természetjárókra is, akiknek a háromszáz kilométer egyszerre, egyhuzamban, elsőre túl nagy kihívás, így lehetőség nyílik benevezni a háromnapos etapra, vagyis a háromszor száz kilométer bejárására is. A háromszáz kilométeres túra sikeres teljesítését befutóéremmel és pólóval díjazza a szervező, minden ötödik eredményes próbázó pedig kapucnis pulóvert kap ajándékba.

 

Kele Attila amatőr ultrafutó Lubics Szilviával

 

A DZD-túra megalapításának hátteréről a főszervező, Kele Attila mesélt.

„Szerettem volna idehaza létrehozni egy bármikor, de több nap alatt teljesíthető kört – kezdte az ötletgazda, aki Ultrabalaton-teljesítő, s ultrafutóként különösen a hosszú kihívások ösztönzik, így született meg a DZD is. – Az útvonalra felfűztük a megye legszebb pontjait anélkül, hogy keresztezne már egy korábban bejárt részt, így nincs benne ismétlődő szakasz. Javarészt zalai erdőségeken, réteken, pincesorok mellett és érintőlegesen településeken halad át az út, amely végig jelölt turistaútvonal.

A háromszázból kétszáztizenöt kilométer terep, vagyis murvás út, földút, erdei út, ösvény, a maradék nyolcvanöt kilométer pedig aszfalt. A DZD teljesíthető futva, túrázva vagy bringázva.

A gyalogos- vagy futóváltozatnál a szintidőt úgy számoltam ki, hogy nemcsak a terepfutóknak, hanem a hosszú távok teljesítménytúrázóinak is biztonsággal, de azért egy kőkemény kihívás érzetével legyen teljesíthető.”

 

 

A főszervező szerint egy ilyen jellegű próbázáshoz felkészültnek kell lenni, s bár nincs semmilyen előfeltétele az indulásnak, mindenki csak saját felelősségre teheti próbára magát. Kizárólag azoknak javasolt, akik már túl vannak jó néhány 100 kilométer feletti túrán vagy terepfutóversenyen. Kele Attila elmondása szerint azonban más buktatói is vannak a DZD-nek, éppen ezért is olyan izgalmas kihívás.

További érdekességeket találhat a 84 oldalas Túrázás magazinban, amely már kapható az újságárusoknál, az ára 695 forint.


„GPS használata nélkül azoknak, akiknek nincs helyismeretük, a sikeres teljesítés szinte reménytelen. A DZD honlapján természetesen megtalálható minden szöveges segítség az útvonalhoz, a vízvételi lehetőségekhez, valamint a frissítés megtervezéséhez. A legtöbben minden külső segítség nélkül indulnak, néhányan előre depóznak csomagot. Természetesen próbálkozik olyan is, akinek van kísérője, bár ez a ritkább.”

Egy ilyen erőpróbához többféle kiegészítő felszerelés is szükséges.

„A csaknem kilencven óra alatt az időjárás vagy bármilyen egyéb külső körülmény jelentősen befolyásolhatja a túrát. Éppen ezért elindulni is csak kötelezően előírt felszerelésekkel lehet: ilyen a személyi igazolvány, a vész esetén hívandó telefonszámok papírra kigyűjtve, készpénz, étel-ital, esőkabát, bekapcsolt és feltöltött mobiltelefon, GPS az útvonal rögzítéséhez, fejlámpa, láthatósági mellény, elsősegély-felszerelés, izolációs fólia, a bringás indulóknak sisak” – sorolta Kele Attila, aki azt is elmondta, főszervezőként a túra alatt bármikor, bármelyik ponton meglátogathatja a próbázót, és ellenőrizheti a kötelező felszerelések meglétét.

 

 

Persze lehetnek egyéb nehézségek is.

„A DZD útvonalán a talaj nagyon sok helyen agyagos, így csapadékos időben a haladást a ragadós agyag nagyban megnehezíti. Érdemes még megemlíteni, hogy a téli fakitermelés miatt az erdészeti utak a tavaszi helyreállítás előtt sok helyen nagyon nehezen járhatók, illetve azt, hogy a nyár közepétől a kevésbé járt részeken a magas fű miatt nehezebb haladni.

Természetesen sokszor és sokféle probléma adódhat egy ilyen hosszúságú kihíváson. Az egyik leggyakoribb, hogy a csapadék és a harmat miatt felázik a túrázó talpbőre.

Az eddigi tapasztalataink alapján a legtöbben emiatt adják fel a teljesítést.”

 

 

A DZD rövidebb útvonalváltozata sem tekinthető könnyű kihívásnak a maga 300 kilométeres távjával. Egy ideje viszont a sikeresen célba érkezőknek már van lehetőségük a nagyobb testvéren, a hatszáz (bizony, 600!) kilométeres változaton is tesztelni a kitartásukat. A DZD 600-at eddig ketten teljesítették a megadott szintidőn belül, további négy próbálkozó nem tudta eredményesen zárni a kihívást.

„Kaptam visszajelzéseket a DZD 300 néhány sikeres célba érkezőjétől, hogy lehetne ebben még több is. Volt, aki az oda-vissza változatot fontolgatta, de véleményem szerint az nem lett volna elég érdekes. Úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet, így pontosan tudtam, hogy azért a háromszázas körből nagyon sok szép rész kimaradt, ezért végül megszületett a hatszáz kilométeres változat is.”

A DZD 600 útvonala érinti a Kis-Balatont, elmegy egészen a Balatonig, áthalad a Keszthelyi-hegység legszebb részein, valamint teljes egészében tartalmazza a Vadlán terepultra nyomvonalát is. A teljesítés éppen ezért kerékpárral nem lehetséges.

 

Vita nincs, a szabályokat be kell tartani

A hatszáz kilométeres távon indulás szigorú szabályokhoz van kötve, amelyeket a honlapon is meghatározott a főszervező.


  • kvalifikációs feltétel a DZD 300 sikeres teljesítése (gyalog/futva) vagy VIP-meghívó

  • az útvonal kizárólag gyalogosan teljesíthető

  • a teljesítést GPS trackkel kell bizonyítani

  • segítő kísérővel bárhol és bármikor lehet találkozni, de a kísérők járműveinek a közutakról terepre lemenni tilos

  • az útvonalat el lehet hagyni, de csak gyalog, és ugyanonnan kell folytatni tovább

  • a kötelező felszerelés megegyezik a DZD 300 kötelező felszerelésével

  • szeptember és október kivételével egész évben teljesíthető

  • nevezési díj nincs

  • a DZD Ultra Trailen mindenki a saját felelősségre indul

  • a próbálkozónak tisztában kell lennie saját képességeivel, a túra hosszával, nehézségeivel; a túra közbeni frissítést, a tájékozódási, mentális, emésztési, izomzati problémákat önállóan, az esetleges kísérő segítségével kell kezelni.


 


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik