Táncosnő a táplálkozástudomány mestere

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.12.24. 11:20
Ez volt 2021: válogatás legolvasottabb cikkeinkből. Zsigovits Angelika élete szorosan összefonódik az egészséges étkezéssel és a rendszeres testmozgással, sőt mindkét területen rendszeresen segítséget nyújt az emberek életmódváltásához.

Az vagy, amit megeszel! – nem hiába használjuk rendszeren ezt a mondást, hiszen az egészséges táplálkozás fontos. Ez hatványozottan igaz a koronavírus-járvány időszakában, hiszen ha megfelelően táplálkozunk, ha megfelelő mennyiségű és minőségi tápanyagot fogyasztunk, ellenállóbbá válik a szervezetünk.

Megkerestük napjaink egyik legjobb táplálkozástudományi szakemberét, hogy mit javasol azoknak, akik változtatni szeretnének étkezésükön. Zsigovits Angelika Szombathelyről indult, fél évet Valenciában tanult, majd a budapesti Semmelweis Egyetemen végzett mesterképzést táplálkozástudományi szakon.

 

Fotó: Faragó Éva

„Már egészen kiskorom óta figyelek arra, hogy hogyan táplálkozom – mondta Zsigovits Angelika táplálkozástudományi szakember. Otthon, Szombathelyen is téma volt az egészséges táplálkozás, amikor még a szüleimmel éltem. Akkor még nem értettem hozzá, de amint elkezdtem a szombathelyi egyetemen a rekreációszervező szakot, tudatosult bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Ott még nem sok olyan tantárgy volt, ami a táplálkozásra irányult, de kétezertizenkettő januárjában Erasmus-ösztöndíjjal kikerültem fél évre Valenciába, ahol írtam egy tanulmányt, amelyben a magyar és a spanyol egészség-magatartást hasonlítottam össze, s nagy figyelmet szenteltem a táplálkozásnak.

Spanyolországban éppen akkor volt nagyon népszerű a mediterrán diéta, és megtapasztaltam, mely pontokban egészségesebbek a spanyolok. Színesen táplálkoznak, sok zöldséget és gyümölcsöt esznek, nagyon sok egészséges étellel ismerkedtem meg.

Miután hazajöttem, júniusban lediplomáztam Szombathelyen, és eldöntöttem, ezzel szeretnék foglalkozni. Elkezdtem pénzt gyűjteni a budapesti élethez, és közben Szombathelyen elvégeztem a személyiedző-képzést. Kétezertizenháromban a fővárosba költöztem, és elkezdtem a Semmelweis Egyetemen a táplálkozástudomány mesterképzést.”

A diploma megszerzése után nagy erővel vetette bele magát a munkába, mert tudja, gyermekkori szenvedélye, a tánc területén is fontos a megfelelő étkezés.

Fotó: Faragó Éva

„Kétezertizenötben megszereztem a táplálkozástudományi mesterdiplomámat, s hivatalosan azóta foglalkozom táplálkozási tanácsadással, személyre szabott étrendek elkészítésével és cikkek írásával. Néha a médiában is feltűnök, többször nyilatkoztam az egészséges táplálkozásról a Kossuth Rádióban, tavaly áprilisban az M1-en a Kék bolygó című műsor vendége voltam, nemrég pedig meghívást kaptam egy katolikus televíziótól, ahol a koronavírus-kisokos táplálkozási ajánlásában vettem részt. Ebben a hat évben, körülbelül ezer-ezerkétszáz embernek adtam tanácsot, és körülbelül a harmadának írtam étrendet. Rengeteg amatőr sportoló megfordult már nálam, a legtöbben futók, akik maratonira készülnek, de erőemelőkkel is dolgoztam már. Mivel gyerekkorom óta táncolok, jól tudom, hogy a táncosok körében is nagy probléma az étkezés, ott is vannak tévhitek. Nagyon fontos, hogy a fellépéseken jól nézzünk ki a színpadon.”

Fiatal kora ellenére már rengeteg nemzetközi sikert elért, ám most egészen másra a legbüszkébb, továbbá Magyarországon az elsők között indított el novemberben egy életmódváltó programot.

„Arra vagyok most a legbüszkébb, hogy a koronavírus-járvány ellenére nem csappant meg a vendégeim száma, és fantasztikus emberekkel dolgozom, akik megbíznak bennem. Megtanulták, mennyire fontos az egészség, különösen ezekben az időkben. Novemberben kitaláltam egy harmincnapos életmódváltó programot, amihez nagyon sokan csatlakoztak. Sőt, akkora sikere volt, hogy még egyszer megcsináltuk. Mindennap megosztottam a vendégeimmel egy tananyagot az egészséges táplálkozásról, online edzettünk, közösen főztünk, ez nagyon tetszett a csapatnak. Azért jutott eszembe, mert tavaly novemberben még nem voltak ilyen csoportok, most viszont már egyre több az ilyen jellegű foglalkozás. Szerintem az elsők között voltam, akinek ez eszébe jutott.

Az ősszel az egész országban depresszív hangulat volt a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt, és úgy gondoltam, próbáljunk meg azokon a területeken változtatni, amelyeken tudunk, olyan eszközökkel, amik rendelkezésünkre állnak.

Azt akartam, hogy biztassuk egymást, alkossunk egy jó hangulatú közösséget, és töltsük hasznosan a bezártságot.”

Kérdés, hogy jellemzően milyen korú emberek kérnek táplálkozási segítséget? Sok amatőr sportoló kért már táplálkozási tanácsokat a harmincéves szakembertől.

„Nyolctól egészen hatvanhat éves korig van vendégem. Volt már nyolcesztendős versenysportoló motoros fiú, akinek segítettem, de volt tizenegy és hatvanöt éves kliensem is. Jellemzően huszonöt és negyven év közötti vendégeim vannak, de a kor nem akadály. Rengeteg rövid- és hosszútávfutónak, vagy erőemelőnek adtam már táplálkozási tanácsot. Sokan maratonira vagy Ironmanre készültek munka mellett, s ezért nagyon tisztelem őket.”

Módszereit illetően határozott elképzelései vannak, egyértelmű célja, hogy vendégei megértsék filozófiája lényegét.

Fotó: Faragó Éva

„Alapelvem, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek, ám a megfelelő időzítésre és gyakoriságra nagyon kell figyelni. Fontos, ne az legyen a cél, hogy csupán lefogyjunk, hanem az elért súlyt meg is tartsuk hosszútávon. Lefogyni sok módszerrel lehet, és az különböztet meg kétfajta étrendet egymástól, hogy meddig tudjuk megtartani az elért célt. Én arra törekszem, hogy a hozzám fordulók megértsék biológiai szükségletüket, hogy miért alakítom ki úgy az étrendet ahogy, továbbá, hogy az emberek idővel megtanulják maguknak összeállítani az étrendet. Változatosan összeállított, napi ötszöri étkezéssel, 400-500 g/nap zöldség- és gyümölcsfogyasztással, valamint az élelmi rostban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátok választásával és zsírbevitelünk csökkentésével, elegendő folyadékfogyasztással már rengeteget (t)ehetünk egészségünkért. Emellett ahányszor csak lehetőségünk van, végezzünk edzést otthon. Ha valamikor, most aztán igazán szükségünk van arra, hogy a helyes étkezés és a testmozgás pozitív hatásait megtapasztaljuk. Saját testsúlyos edzés, vagy erőfejlesztő edzés otthoni eszközökkel kreatívan megoldható, ezenkívül a futás, a nyújtás, a jóga és a meditáció mind hatékony eszköz a kiegyensúlyozottsághoz. Ne halogassuk az életmódváltást, mert minél később kezdjük, annál nehezebb szokásainkon változtatni.”

Gyerekkori szenvedélye a tánc, amit a mai napig űz a táplálkozási tanácsadással párhuzamosan.

„Nyolcéves korom óta táncolok, először a bátyámmal kezdtem el – folytatta a rekreációszervező és egészségfejlesztő végzettséggel is rendelkező Angelika. – Hat évig együtt társastáncoltunk Szombathelyen a Haladásban, nagyon szép eredményeket értünk el, ám ő más elfoglaltságot keresett a tánc helyett. Ekkor én is abbahagytam, mert társastáncban nagyon nehéz párt találni. Ekkor döntöttem a hiphop mellett, amit egyedül is végezhetek. Öt évig versenyszerűen űztem, sok szép sikert értem el, nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is. Rengeteg önbizalmat ad, sokkal magabiztosabb leszek tőle az élet egyéb területein is. Miután elvégeztem a mesterképzést az egyetemen, újra elkezdtem táncolni, de már Budapesten, az Art Kingdom Dance Communitynél. Akkor már dolgoztam, és heti négyszer két-három órát edzettünk, nagyon aktív volt. Utána stílust váltottam, elkezdtem egy „magas sarkús” táncot a Hot Girly Dance Classnál, azóta itt vagyok. Közben nekiálltam oktatni is a táncot, itt a teremben, ahol tanácsadást is tartok. Előfordulnak vicces szituációk, mert vannak, akik úgy ismernek, mint táncoktatót, és van, amikor ugyancsak engem keresnek, mint táplálkozási tanácsadót.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik