Közösségi edzések és versenyek, lelkes házaspár szervezi a tihanyi sportéletet

Vágólapra másolva!
2021.12.22. 10:35
Marsó Barna és Sarolta neve a Tihany Sport és Szabadidő Egyesülettel kapcsolódik össze. A pár versenyeket, futásokat szervez, és edzéseket tart a félszigeten.

Barna már gyermekkorában is rendszeresen sportolt. Siófokon Király Johanna úszóedző növendékeként úszott versenyszerűen a nyolcvanas években.

„Ez az időszak nagyon meghatározó volt, egész jó eredményeket értem el – meséli. – Később átváltottam az atlétikára. Mivel az úszásnak köszönhetően már megvolt az állóképességem, ebben a sportágban is gyakran álltam a dobogón. Általános iskola után jött az ifjúsági sport, amikor már túraversenyeken indultam, és rengeteget kerékpároztam. A Siófoki Kerékpár-egyesületnek voltam a versenyzője, duatlonbajnokságon második helyezést értem el, amire büszke vagyok.”

Marsó Barna és Sarolta rengeteget tesz Tihany sportéletéért

Barna triatlonedzőként éveken át foglalkozott gyerekekkel, volt egy kis sportkörük Tihanyban. Jelenleg TRX-edzőként is dolgozik, rendszeresen tart órákat. Marsó Sarolta nem volt benne annyira a versenysportban, mint a férje, de a mozgás neki is fontos szerepet töltött be az életében.

„Tihanyban élek születésem óta – kezdi Sarolta. – Gyerekkoromban minden télen korcsolyáztam a Belső-tavon és Balatonfüreden. Megyei versenyeken is indultam gyorskorcsolyázóként. Felnőttként kezdtem csak el futni. Mivel tihanyi vagyok, adva volt a pálya a terepfutáshoz. Nordic walking edzői képesítésem van, a környékbelieket próbálom összefogni, és közös edzéseket szervezek nekik.”

Nordic walking a szőlőtőkék mellett

Barna elmondása szerint Tihanyban mindig is élénk volt a turizmus, de az aktív turisztikai szolgáltatók között nem volt összefogás. A Tihany Sport és Szabadidő Egyesület megalapításával éppen ezért az volt a célja, hogy az aktív turizmusban érintetteket összefogja. Az egyesületben a felesége végzi az operatív munka nagy részét, például amikor meghirdetnek egy versenyt, ő intézi a regisztrációkat. A döntéseket viszont együtt hozzák meg.

„Én vagyok a Tihany Sport arca, ő a lelke” – teszi hozzá.

Az egyesületnek két fő versenye van, a Tihany Cross szeptemberben, valamint a Téli Tihany Trail januárban.

Emellett gyakran szerveznek közösségi futásokat is tematikus jelleggel. Nyáron kéthetente a Somosi strandról indul a „Fuss a Buliba Season Running Sorozat”, de a Levendula Hetekhez és késő ősszel a Garda Fesztiválhoz is szoktak kapcsolódni közös futások, beépülve a település imázsába, aktuális programjába.

„Nemcsak közösségi futásokat és nordic walking edzéseket tartunk, hanem ha megkeresnek minket, szívesen vezetünk túrákat is. A Balaton Bike Tourral is vannak e-bike edzéseink, de a kajakosokkal is együttműködünk. Emellett a nyílt vízi úszással is szeretnénk többet foglalkozni. Volt már ilyen jellegű programunk is, például rendszeresen ússzuk át az Örvényes és Sajkod közti öblöt, ami nagyon nagy élmény.”

Marsó Barna maga is imád futni

A házaspár gyermekei is aktívan sportolnak. Lányuk, a tizenhét éves Hajnal a Győri Atlétikai Club tagja. Az idei Ultrabalaton Trailen első lett a női csapatuk, amelyben anya és lánya együtt futottak, erre Sarolta külön is büszke. Fiuk, a tizenhat éves Kende a Balatonfüredi Úszó Egylet tagja, és olyan jól tempózik, hogy az édesapját is simán „leússza”, ahogyan Barna fogalmaz.

Rátérve a közelgő versenyre, 2022. január 15-én rendezik a Téli Tihany Trailt, immár negyedik alkalommal. A résztvevők két táv közül választhatnak: 10 kilométer Csúcstámadás vagy 15 kilométer a nyugati horizonton. A rövidebb távra nordic walkingosok és kutyás futók is nevezhetnek.

„Nagyon örülök, hogy megvalósult ez a verseny – mondja Barna. – Azt gondoltam, hogy az őszi Cross lesz a közkedvelt, tömegeket megmozdító rendezvény. Ám amikor 2019-ben létrejött az első Tihany Trail, meglepetésünkre sokan eljöttek, nagy sikere lett.”

Igazi közösségi esemény a sportolás Tihanyban

A szervezők külön kiemelik, hogy az „élményszakaszok” mellett olyan rendkívül sziklás részei is vannak a pályának, amelyeken a futóknak igencsak oda kell figyelniük a lábuk elé. Viszont nincs szintidő, meg lehet állni akár fényképezni is, amire még a profi futók is szakítanak időt a táj varázsa miatt.

A jövő évi terveik közt újdonságok is szerepelnek. Hosszabb távban gondolkodnak, amely nem csupán a félszigetet, hanem a Balaton-felvidéket is érinti, kicsit már az ultrák világához közelítve. Áprilisban vagy májusban szeretnék megvalósítani, így érdemes a Tihany Sport oldalát követni.

„Az új évre azt kívánjuk, hogy a terepfutók és a nordic walkingosok tábora növekedjék, hogy minél több fiatal megismerkedjen ezzel a nagyszerű élménnyel. Aki a terepfutást nem ismeri, az bátran húzzon terepcipőt, mert hatalmas kaland, és nagyon nagy szabadságot ad” – összegezi Barna.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik