Cél a Spartathlon és az egyéni Ub!

Vágólapra másolva!
2021.11.03. 09:16
Erdővölgyi Szabolcs tavaly január óta Maráz Zsuzsával készül, ezalatt rengeteget fejlődött, de nem akar lassítani, nagy tervei vannak a futással!

Erdővölgyi Szabolcs négy éve kezdett futni, azóta szépen, lépcsőfokról lépcsőfokra lépked, tavaly január óta Maráz Zsuzsa az edzője, célja pedig az egyéni Ultrabalaton és a Spartathlon teljesítése.

„2017-ben kezdtem futni, először kisebb távokon – mondta a 41 éves Erdővölgyi Szabolcs. – Fiatalabb koromban kézilabdáztam, majd 2016-ban néhány ismerősöm és volt csapattársam szervezett egyfajta öregfiúkcsapatot. Volt, hogy egy alkalommal cserék nélkül álltunk fel, muszáj volt végigjátszani a meccset, másnap fájt mindenem, elég rosszul voltam. Akkor, harminchat évesen úgy voltam vele, hogy elég gáz ilyen állapotban lenni. Ezek után elkezdtem mozogni, előbb edzőterembe jártam, majd futni kezdtem. 2017-ben aztán elmentem egy Spartan Race jótékonysági futásra, majd egyre növeltem a távokat. Az első »hivatalosabb« futóversenyem Szegeden egy hét kilométeres esemény volt. Leküzdöttem, majd folyamatosan növeltem a távot.”

A szegedi sportember idén másodszor teljesítette párban az Ultrabalatont.

„Idén kétfős csapatban indultunk az Ultrabalatonon. Sokat dolgozom, van két gyermekem, emellett nehéz normális felkészülést végezni. Nem tudok úgy készülni, ahogy szeretnék vagy ahogy kellene. Visszatérve az Ub-re, van egy barátom, akivel tavaly futottuk le először párban, idén pedig másodszor. Nem verjük nagy dobra, idén mindketten munkából érkeztünk a versenyre, felváltva futottunk és vezettünk. Nem bonyolítottuk túl, futottunk egy jót, mert szeretünk sportolni. Eszeveszett céljaink nem voltak, csupán tisztességesen teljesíteni akartuk.”

Szabolcs október közepén szintén párban lefutotta az Ultrabalaton Trail terepversenyt, a 115 kilométeres távot tizennégy óra, huszonnégy perc alatt teljesítették. Nagy kihívást jelentett, hogy az útvonalon 2200 méter szintemelkedés volt.

„Eredetileg egyedül akartam futni, hogy legyen egyben száz kilométerem, de végül egy ismerősömmel ketten teljesítettük. Ha májusban lett volna az Ultrabalaton, akkor egyedül futottam volna, de így, hogy októberben volt, nem hiszem, hogy jó ötlet lett volna ilyen közel egymáshoz elindulni mind a két versenyen. Kerestem egy párt, akiről tudtam, hogy képes ötven-hatvan kilométert terepen megtenni, majd tizennégy óra huszonnégy perc alatt célba értünk.”

A sportoló manapság már Maráz Zsuzsával készül, célja, hogy egyéniben teljesítse az Ultrabalatont és egyszer ki szeretne jutni a Spartathlonra is.

„Magamhoz mérten a legbüszkébb a tavalyi Korinthosz 80 teljesítésére vagyok. Szépen, lépcsőről lépcsőre haladtam amíg eljutottam idáig.

Először hét kilométer, majd a félmaratoni jött, aztán egy kisebb ugrással egy hatórás verseny, ami alatt negyvennyolc kilométert futottam, ezt betudom egy maratoninak. Sokáig egy szegedi edzővel készültem, akitől sokat tanultam, szépen fel is tudott készíteni maratoni távra, ám ultratávokban nincs megfelelő tapasztalata, így edzőt váltottam. Tavaly január
óta Maráz Zsuzsával készülök, rengeteget fejlődtem azóta. Először két éve voltam a Korinthosz nyolcvan kilométeres távján, akkor nem sikerült szintidőn belül célba érnem, de végigmentem a pályán tisztességgel. Akkor tizenkét óra tíz perc volt az időm, a szint pedig tizenegy óra volt. Azután három hónap szünet következett, combizomszakadással küszködtem. Az idei Korinthosz 80-on már tíz óra alatt értem célba, ez is mutatja, sokat köszönhetek Zsuzsinak. Próbálok folyamatosan előrejutni, a célom, hogy egyéniben teljesítsem az Ultrabalatont és egyszer ki akarok jutni a Spartathlonra. Ehhez több időt kell fordítanom magamra és keményebben kell dolgoznom, alázattal és nagy szorgalommal.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik