Vírus rontotta el az Európa-bajnokságát

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.09.17. 14:34
Palumby Zsombor kerékpározó a nyári kontinensviadal mellett a világbajnokságon is részt vett, majd szeptemberben további két verseny várt rá. Nem lassít, ebben a hónapban még két megméretésen lesz jelenése.

Palumby Zsombor, az SVS Pro Team budapesti kerékpáros-egyesület versenyzője eseménydús hónapokon van túl. A fiatal sportember beszélt a kezdetekről, a közeljövő megméretéseiről, valamint a nyáron rendezett világ- és Európa-bajnokságról is.

„Amikor kisgyerek voltam, édesapám rendszeresen maratoni távokat futott, néha vele tartottam, ám nem tetszett – mondta a 25 éves Palumby Zsombor. – Később kitaláltam, hogy amíg ő fut, én bringával kísérem, és ez már jobban bejött. Úgy gondoltam, keresni kellene kerékpárosversenyeket, tízévesen aztán részt is vettem az elsőn. Kétezertizenkettő óta vagyok az egyesület tagja, azóta készülök edzővel.”

Fotó: Kenesei Benjámin

Augusztusban Val di Soléban vett részt az XCO-világbajnokságon, amely nem volt egyszerű. A vb mindig nagyon kiélezett verseny, az olaszországi esemény pedig különösen durva volt: kemény pálya sziklákkal, földből kiálló gyökerekkel, meredek emelkedőkkel, ráadásul a mezőny is kifejezetten erős volt.

Zsombor a hetvenkettedik helyen ért célba, és bár szeretett volna előrébb végezni, úgy érzi, kiadott magából mindent, elégedett az eredménnyel. A világbajnokság mellett augusztusban Szerbiában kontinensviadalt is rendeztek, amely viszont nem a tervek szerint sikerült.

Fotó: Pálfi Balázs

Palumby Zsombor szeptemberben két nap alatt két versenyen is részt vett, ezeken egy-egy arany- és ezüstérmet szerzett.

Szeptember elején Kassán a 80 kilométeres C2-es maratoni versenyen – amelyre maratoni magyar bajnokként hívták meg – keményen küzdve első lett (érdekesség, hogy az első négy helyet magyar sportolók szerezték meg). Másnap Miskolcon egy XCO C3-as besorolású Magyar Kupa-versenyen a második helyen végzett. A viadalt körpályán rendezték meg, másfél óráig tartott, és harminc kilométert tettek meg – végül az olimpikon Parti András mögött ért célba. A kerékpáros beszélt az erősségeiről, valamint a közeljövő kihívásairól is.

„A rövid, intenzív emelkedők és a technikás lejtők kombinációja fekszik nekem. Robbanékony vagyok, valamint a maratoni versenyek miatt jó az állóképességem is – fogalmazott. – A szezonból két verseny van hátra, szeptember huszonötödikén Csömörön lesz egy nívósabb, C1-es besorolású nemzetközi verseny, amely rangos eseménynek számít. Másnap Zalakaroson veszek részt egy országúti viadalon. Gőzerővel készülök mindkettőre.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik