Ágyúlövéssel indul a hatodik Sümeg Trail

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.09.05. 16:22
Szeptember 11-én négy távon (1.4, 8, 15, 21 kilométer) rendezik meg a futóversenyt, amelynek három útvonala érinti a várat és a közeli fenyvest. A látogatókat helyben főzött gulyás és tombola is várja.

Ki ne hallott volna már a csodálatos sümegi várról, az oda vezető elég meredek útról és a meseszép kilátásról. Szeptember 11-én rendezik meg a Sümeg Trail nevű futóversenyt, amelynek útvonala érinti a várat is, a rajtot pedig idén is ágyúlövés jelzi.

Fantasztikus panorámában lehet részük a futóverseny résztvevőinek

A főszervező elmondta, a várban kis ajándékot kapnak a futók, amivel igazolhatják, hogy ott jártak.

„Az utóbbi évekhez képest az útvonalon egy kicsit változtattunk, a fenyvesbe tettünk apróbb kanyarokat. Természetesen chipes időmérő rendszer lesz, akik felfutnak a várba, apró ajándékot kapnak, amivel igazolni tudják, hogy ott voltak. Négy frissítőpont lesz a verseny alatt, itt mindent biztosítunk, ami csak kell, ráadásul a remek hangulatot zenével, helyben főzött gulyással és tombolával fokozzuk.”

Már csak a különleges érem miatt is megéri benevezni

A verseny létrejöttében a legnagyobb szerepe a helyieknek volt, idén is remek összefogással szervezik az eseményt.

„Minden befutó kap egy érmet, amely szép emlék a versenyről.

A kategóriákat tekintve 45 év alatt és felett is díjazzuk a női és férfi dobogósokat. Fontos megjegyeznem, hogy a sümegi emberek összefogása nélkül nem jöhetne létre az esemény, minden évben bebizonyosodik, micsoda remek közösség él itt, Sümegen. Elmondhatjuk, hogy a Sümeg Trail igazi városi összefogással készülő rendezvény.”

A szeptember 11-én megrendezendő Sümeg Trail programja:
8.00–9.30 – regisztráció a Kisfaludy téren
9.00–12.00 – szűrőprogramok, ügyességi játékok a Palotakertben
9.45 – rövid köszöntő
9.50 – bemelegítés
10.00 – rajt 8, 15 és 21 kilométeren
10.10 – rajt 1.4 kilométeren
12.00–13.00 – ebéd
13.30 – eredményhirdetés, tombola

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik