Boltnak a 800 méter már túl hosszú

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 15:23
A világ valaha volt leggyorsabb embere egy promóciós futás keretében visszatért az atlétikai pályára, ám több felkészülésre lett volna szüksége ahhoz, hogy az ő szintjén valós sportértékkel bíró eredményt érjen el.

Kedden eljött az a pillanat, amelyre rengetegen vártak: Usain Bolt, a 100 és a 200 méteres síkfutás korszakos világcsúcstartója visszatért az atlétikai pályára! A legjobb sprintereknek persze nem kell aggódniuk, a 34 éves jamaicai legenda nem tör újabb babérokra a legrövidebb szabadtéri síkfutó távokon, viszont kipróbálta magát egy promóciós esemény erejéig 800 méteren. Ami már mégiscsak középtávnak számít, és bizony egyáltalán nem magától értetődő, hogy ezen a távon is képes jó eredményre, aki ahhoz szokott, hogy tíz-húsz másodperc alatt lerendezi a versenyét.

Világbajnoki bronzérmes 110 méter gátasunk, Baji Balázs például 2019 márciusában azt mondta a Nemzeti Sport Csupasport mellékletének hasábjain, hogy nála a hosszú edzés két kilométert jelent, de az sem csak futásból áll, hanem egyéb gyakorlatokat is tartalmaz. Hozzátette, hogy egy kilométeren túl már nem is esik jól neki a futás, és nem biztos benne, hogy le tud kocogni öt kilométert.

Nos, a 800 méter hatalmas tempója biztosan nem feküdne honfitársunknak, de Usain Bolt sem nyerte meg a viadalt, noha csupán virtuális ellenfele volt. Nem hivatalos időeredménye 2 perc 40 másodperc lett (a kenyai David Rudisha világrekordja ennél nagyjából egy perccel jobb), bár állítása szerint edzésen 2:05 volt a legjobbja, és szegecses cipőben képes lehet bemenni két perc alá is. Ez alapján a rajongók nagy várakozással tekintettek Bolt jamaicai, kingstoni futására, ám csalatkozniuk kellett – a győztes az a hölgy lett, aki a CarMax autós adok-veszek alkalmazásban nála három másodperccel gyorsabban kapott 18 000 dolláros ajánlatot a meghirdetett autójára.

A nyolcszoros olimpiai bajnok nagyjából 74 másodperc alatt abszolválta az első kört, utána viszont a nagy hajrá helyett eléggé elfáradt, látszott, hogy nincs élete formájában.

A versenyt követő interjúban Bolt elismerését fejezte ki a nyertesnek, és leszögezte, ez egyszeri alkalom volt, nem tervezi a visszatérést, különös tekintettel arra, hogy 800 méteren próbálkozzon, hiszen világosan látszott, ezt a távot nem neki találták ki. Alaposan megizzadt a végére, és saját bevallása szerint úgy érezte, ég a tüdeje.

„Azt gondoltam, könnyebb lesz, de tévedtem – hangsúlyozta a világ valaha volt leggyorsabb embere. – Megemelem a kalapom a 800 méteren versenyzők előtt, de a magam részéről élveztem a kihívást. Nagyon sokat kardióztam, hogy felkészüljek, de még egy kicsivel több munkát kellett volna beletennem.”

Amióta 2017-ben befejezte atlétikai pályafutását, Usain Bolt norvég, német és ausztrál futballkluboknál is próbálkozott (a Central Coast Marinersnél rúgott is két gólt egy edzőmérkőzésen), ám 2019 elején végleg leszámolt a sportkarrierjével. Könnyen lehet, hogy a zenében találja majd meg a számításait…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik