BLOGRA FUTOTTUNK A sár sem lehet akadály!

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 10:11
Kezd magára találni a (futó)világ! Blogszörfösünk egyre több bejegyzésre bukkan, amelyek különleges teljesítésekről szólnak, ráadásul egyre több a futók szívét megdobogtató fotó a helyszínekről.

Kijutott mostanság az esőből, napok óta rengeteg csapadék esik, ám ha kisüt a nap, és kéken ragyog az ég, máris kárpótolva vagyunk a sötét viharok után. Gyakran eszembe jutott Losonc Timi, aki pont ilyen zord időben futotta le a legendás Kört: vajon milyen lehet a Börzsöny ilyenkor, sokat csúszkál-e, miként tud alkalmazkodni az egyik pillanatban meleg, utána pedig hűvös időhöz? Aztán kiderült, hogy a 152 kilométeres táv (amihez 7100 méteres szintemelkedés is társul) női pályacsúcsát sikerült megdöntenie 26:55 órás idővel! Elképesztő teljesítmény volt ez, alig várom a mindig mosolygós ultrafutó beszámolóját!

A magam szerény kis futásaival próbálok formában maradni, bár néha úgy érzem, hogy a számok törvénye rám nincs hatással.

Bárhogy is edzek mostanság, van, hogy indokolatlanul parádésan megy annak ellenére, hogy szenvedősen indulok el, és néha, mikor úgy érzem, hogy szétszaggatom majd az aszfaltot, pár száz méter után vánszorgássá válik. Jó ideje nem agyalok ezen, a lényeg, hogy felhúzzam a futócsukám, és lefussam az aznapi feladatomat. Ha közben nem is mindig jó, utána mindig az! :-)

MINTHAELENEL.WORDPRESS.COM
Olyan „Peaks of Mátra”-beszámolóra bukkantam, amit élvezettel és nevetve olvastam. Minden elismerésem a kőkemény teljesítéshez, külön öröm, hogy a szerző rendkívül velős és helytálló mondásokat elevenített fel – de rég hallottam ezeket! :-)

PAPER WINGS (Facebook)
A szerző a Kör első ötven kilométerét tervezte lefutni, és ahogy remélte, összefutott Losonc Timivel is, aki vasárnap reggel vágott neki a 152 kilométeres távnak a Börzsönyben. A vége ötvenkilenc kilométer lett, az idő nem nagyon kedvezett ennek a teljesítésnek, mert nagy volt a sár, és eléggé ki is hűlt a végére.

Gyönyörű állatokkal találkozott, ezeket fotókon örökítette meg, ahogy a ködös, esős Börzsönyt is.

NIKIMOVES (Youtube)

A harmincperces videó jógagyakorlatokat mutat be futóknak, s egyben persze minden sportolónak. Aki szeretne nyújtó- s kimozgató gyakorlatokat végezni, illetve megtanulni néhány mesterfogást, ez a videó nagyon hasznos lesz! Nikinek több hasonló kisfilmje is van, érdemes megnézni őket!

JANOSFUT.WORDPRESS.COM
János addig keresgélt az instant kihívások között, amíg talált magának egy igazán érdekeset, ami magyar ötletgazdáktól származik, és saját applikációja is van! Az érem csodaszép, ráadásul nem egyet, hanem hármat lehet szerezni annak, aki a biciklis és úszás kihívást is teljesíti!

 


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Újra a rajtban


KREMLICZA LEVENTE
A tavaly októberi Vadlán Ultra Terep óta nem voltam igazi versenyem, néhány hét múlva viszont rajthoz állok a 1 Way Ticket nevű különleges kihíváson. Ezen a megméretésen minden órában 6,7 kilométert kell megtenni, hogy aztán a karámba visszaérve pihenjünk a következő óra rajtjáig, amikor is elindul az újabb kör. A verseny addig zajlik, amíg a versenyzők bírják, ha csak egy ember köröz, akkor sem áll meg az óra. Nem volt részem még hasonló kihívásban, de kíváncsi vagyok, és jó lesz újra valódi versenyen indulni, érezni a rajtolás előtti izgalmat. Eddig edzésmunka szempontjából nem alakult tökéletesen az év, de kezd visszatérni a normális mennyiség és minőség is az edzéseimbe, így remélem az év hátralévő részében már gond nélkül tudom teljesíteni a kitűzött célokat. Idén is van néhány komolyabb verseny, amelyeket mindenképpen szeretnék megfutni, és az enyhítések után már esélyt is látok ezekre.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik