Így szűzhavazott a hegyek hullámlovasa

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.04.17. 11:08
A szörfdeszkát nem úgy alakították ki, hogy havas lejtőkön csússzanak le vele, de csak idő kérdése volt, hogy valaki kipróbálja, milyen a hegyen használni.

Az osztrák profi síelő, Martin Winkler néhány évvel ezelőtt gondolt egyet, és egy nagy havazás után elindult a hegyekbe – ebben önmagban még semmi különleges nincs, hiszen minden nap megtette.

Ezúttal azonban nem a két sílécét vitte magával, hanem leakasztotta a falról a régi, sosem használt szörfdeszkáját, reggel még bütykölt rajta valamit a garázsban, majd felcipelte magával a hegy tetejére, és a szűz hóban nekivágott vele a lejtőnek.

„Éjszaka hetven centi hó esett, a terület le volt zárva, de arra gondoltam, próbáljuk meg, talán nem lesz baj. Úgy éreztem magam, mintha megint tizenkét éves lennék” – emlékezett vissza a kedvenc filmje, a Vissza a jövőbe főhőse után Marty McFly-nak becézett Winkler.

Egyensúlyozás szempontjából egyébként talán hasonló a szörfdeszka és a snowboard, tehát aki az egyiken meg tud állni a vízen, az nagy valószínűséggel a másikon is megáll a havon.

Azonban más a felállás, ha a közeget felcseréljük, hiszen a szörf kialakítása miatt egyáltalán nem a hegyekbe való, ráadásul szűz hó volt, ami tovább nehezítette Winkler dolgát.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik