Beda Szabolcs aranyat érő taktikája

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 10:34
Április második hétvégéjén rendezték meg Balatonalmádiban a 24 órás és a 100 kilométeres országos bajnokságot – ezúttal a huszonnégy órások aranyérmese, Beda Szabolcs beszél a versenyélményekről.

Beda Szabolcs, az ELTE Sashegyi Gepárdok versenyzője szerezte meg az aranyérmet a Balatonalmádiban rendezett huszonnégy órás országos bajnokságon. A siker értékét növeli, hogy a remek versenyzőnek kisebb sérülése ellenére is sikerült a nemzetközi A-szint feletti távot futnia több mint kétszáznegyvenkét kilométeres eredményével.

„A tavaly októberi Ultrabalatonhoz képest sokkal jobban sikerült ez a verseny, taktikusan kezdtem az elején, jó ideig visszafogottan a hetedik-nyolcadik hely környékén futottam – mondta Beda Szabolcs. – Voltak holtpontok, de a verseny vége is jól sikerült, s még az utolsó órában is egész jó tempóban tudtam futni. A bajnokságon mindvégig nagyon családias, jó volt a hangulat, mindenki segítette egymást, mindenki drukkolt, és bár a mezőny nem volt nagy létszámú, mégsem volt unalmas, nekem a monotonitás sem jelentett nagy problémát. Igaz, ebben a páromnak is nagy szerepe volt, ő már rutinosan frissített, néha jobban tudta, hogy mire van szükségem, mint én magam.

A pálya nem volt a legkönnyebb, ugyanis volt benne kisebb emelkedő és egy kis híd is, amire felkapaszkodni és leereszkedni a végén már nem esett jól, de összességében nagyon jó versenyen vettem részt.”

Kisebb sérülés is nehezítette a bajnoki címet szerző futó teljesítését, kérdés, ez mennyire okozott problémát a több mint kétszáz kilométer megtétele során.

„A verseny előtti egyik edzésen valószínűleg túl szorosra húztam a cipőfűzőt, és ettől a lábszáram alsó része nagyon érzékeny lett, fájt, a bokám is bedagadt. Bár ez a verseny rajtjáig sokat javult, viszont nem múlt el teljesen. Ez kicsit megnehezítette a futást, de azért a probléma elviselhető volt, emiatt nem kellett a feladáson gondolkodnom.”

A huszonnégy órás versenyzés során a frissítés alapkérdés, s nem érdektelen, hogy Beda Szabolcs milyen módszert követett hosszú futása során.

„Magyar gyártású frissítőt, az SFI Nutrition zseléit használtam, de emellett szilárd táplálékot is fogyasztottam, ropit, banánt, müzligolyókat is, emellett kólát is ittam, amikor kezdtem fáradni, és kiegészítésnek szénhidrátitallal is jutottam pluszkalóriákhoz, illetve a megfelelő folyadékszükségletet is biztosítottam. A frissítéssel nem volt gondom, a gyomrom is jól bírta végig.”

Beda Szabolcs boldog lehet, hiszen a balatonalmádi ob volt az első ilyen megméretése, s rögvest bajnoki címet eredményezett – vajon merre vezet tovább az útja?

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik