Itthonról rajtol a Visegrád 4 bringaverseny

Vágólapra másolva!
2021.02.09. 11:26
Az idén hazánkban rendezik meg a négy országot érintő nemzetközi viadal első állomását, a magyarországi szakasz július 10-én a Carl Lutz rakpartól startol, és Pannonhalmán fejeződik be.

A visegrádi csoport közös országúti versenysorozatának első állomása ebben az évben a magyarországi viadal lesz, amelynek mezőnye július 10-én – a tavalyi kiíráshoz hasonlóan – Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, s Pannonhalmán ér célba.

A Visegrád 4 Kerékpárverseny másnap Szlovákiában folytatódik, a cseh, illetve a lengyel futamra július 17-én és 18-án kerül sor.

A magyarországi útvonal az elmúlt években megszokotthoz képest minimális mértékben változik, ezúttal 157.3 kilométert kell tekerniük a résztvevőknek, benne a szokásos pannonhalmi körrel, na meg a helyenként 15 százalékos emelkedővel, amelyet ez alkalommal sem lesz elég egyszer megmászni. A verseny – csakúgy, mint a sorozat többi viadala – most is 1.2-es besorolással szerepel a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) naptárában.

 

 

Tavalyelőtt Dina Márton sokáig jól teljesített, de a technika ördöge közbeszólt, legjobb magyar versenyzőként azonban így is a tizenharmadik helyen ért célba.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.

Címlapfotó: Kovács Attila/MTI

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik