Megvan a bostoni maratoni időpontja

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 16:07
A hat nagy maratoni közül utolsóként a bostoni esemény szervezői is ismertették a verseny időpontját: a tervek szerint csupán egy nappal a chicagói maratonit követően, október 11-én, hétfőn rendezik meg a 125. viadalt.

Az előző évet több összeállítással zártuk, köztük az egyik azt tárgyalta, mikor és hogyan rendezik meg 2021-ben a futóversenyeket. Akkortájt a hat nagy maratoni közül egyedül a bostoninak nem volt még ismert az időpontja, ám a szervezők keddi bejelentésével erre is választ kaptunk. Ha a járványhelyzet is úgy „akarja”, az eredetileg tervezett április 19. (hagyományosan április harmadik hétfője a dátum) helyett október 11-én, hétfőn rendezik meg a legnagyobb hagyományú utcai versenyt.

Az esemény gazdag történelmére jellemző, hogy 1897-es indulása óta csupán 2020-ban, a koronavírus-járvány miatt maradt el.

„Óvatos optimizmussal jelentjük be a 2021-es bostoni maratoni időpontját, tudva, hogy továbbra is a tudomány, illetve a helyi, a városi, az állami és a közegészségügyi szervekkel közös együttműködésünk irányít – jelentette ki Tom Grilk, a verseny szervezéséért felelős The Boston Athletic Association (BAA) elnöke és ügyvezető igazgatója. – Ha valóban személyes részvétellel rendezhetünk versenyt, a résztvevők, az önkéntesek, a nézők és közösségi tagjainak biztonsága kiemelt fontosságú lesz.”

Charlie Baker, Massachusetts állam kormányzója arról beszélt, hogy mindent megtesznek a fertőzés elleni küzdelemben, próbálnak minél több embert beoltani, hogy 2021-ben visszatérhessen az élet a normális kerékvágásba. Hozzátette, a BAA-nek és az összes helyi partnernek folyamatosan elemezni kell a helyzetet, és reménykednek benne, hogy tényleg megrendezhetik a 125. maratonit.

A bostoni polgármester, Martin J. Walsh felelevenítette, hogy bár a verseny történetének egyik legnehezebb döntése volt, helyesen tették, hogy törölték a 2020-as, 124. viadalt.

„Remélem, hogy az ősszel visszatér Boston legszínesebb hagyományainak egyike.”

Az ugyanakkor szinte már megszokottá vált, hogy a szervezők lehetőséget adnak a kihívás virtuális teljesítésére, azaz a résztvevők maguk választhatta környezetben tehetik meg a 42.195 km-es távot. A közeljövőben további részleteket közölnek, például arról, mikortól lehet nevezni, vagy mekkora mezőny indulhat.

Itt olvashatja el a szervezők közleményét, amelyben további gyakori kérdésekre is választ adnak. Például arra, hogy miért október 11-ét választották, amellyel még zsúfoltabbá vált a „futóősz”. Ha csak a hat nagy maratoni időpontját nézzük, a futók a tervek szerint Berlinben szeptember 26-án, a jövőt a hibrid formátumban látó Londonban október 3-án, Chicagóban csupán egy nappal a bostoni esemény előtt, október 10-én, míg Tokióban október 17-én állnak rajthoz, a sort pedig New York zárná november 7-én.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik