A Mátrabérc trailen futott a síalpinista

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 15:02
Expedíciók hiányában Héjja Bálint sziklamászó s egyben síalpinista először vett részt a Mátra főgerincén rendezett terepversenyen, s kevesebb mint nyolc óra alatt teljesítette az 54 kilométert.

Október 10-én, szombaton rendezték az idei Mátrabérc trail terepfutóversenyt, amelynek útvonala a Mátra főgerincét követi kelet-nyugati irányban, érintve az 1015 méter magas Kékest és a 965 méteres Galyatetőt is. Az idei eseményen Héjja Bálint, a Kalifa Alpin Csapat tagja is részt vett, s az előirányzott 10 órás szintidőn belül, 7 óra 40 perc alatt teljesítette az 54 kilométeres távot, 2800 méter szintemelkedéssel nehezítve.

„Nagyszerű volt a verseny, csodálatos környezetben – kezdte a Magyar Hegymászóoktatók Egyesülete (MAHOE) tagja. – A szintidőn kívül nem volt kitűzött célidőm, de próbáltam nyolc órán belül maradni. Teszteltem magam, hogy mennyire pihentem ki magam az elmúlt néhány napban, mivel egy héttel korábban páros váltóban teljesítettem az Ultrabalatont. Összesen száztíz kilométert futottam, a legrövidebb kilenc, a leghosszabb etapom tizenöt kilométer volt. A Mátrabérc trail a terep miatt is teljesen más taktikát igényel, mint végig aszfalton futni, de a végén, a Muzsláról ereszkedve Szurdokpüspökibe, a hosszú meredek lejtőn már vártam, mikor érek célba. Holtpontot nem éreztem, ellenben egy héten belül két különböző ultraversenyt teljesítettem.”

A sziklamászó s egyben síalpinista a Mátrabérc trailen először indult, ellenben az Ultrabalatonon harmadszor. Tavalyelőtt egy négytagú csapatban, tavaly pedig trióban, vagyis adná magát, hogy jövőre egyéniben vág neki a 221 kilométernek.

Csakhogy, mint mondta, számára nem az Ultrabalaton az elsődleges cél. Héjja Bálint korábbi expedíciójáról beszámoltunk a Csupasporton, de az idén elmaradtak a különféle külföldi mászások, ugyanakkor úgy tervezi, hogy az év végén Görögországba utazik a nemzetközi hegyivezető-tanfolyam újabb állomására.

 

Fotó: Mátrabérc trail

 

„A görögöknél decemberben kezdődik a sziklamászó-szezon, s a tervek szerint a tanfolyam ott folytatódna. Tizenhárman kezdtük, most tizenegyen vagyunk, s a tavasztól vizsgáznánk, többek között a téli modulokban szerepel lavinaismeret és téli alpinizmus, továbbá a Mont Blanc-csoportban a nyári alpesi mászás, a havas-jeges terep ismerete, végül a sziklamászás száraz terepen.”

A három részletre tervezett vizsga közül az egyiket biztosan csak 2022 tavaszán tartják meg, mindettől függetlenül, ha Héjja Bálint sikeres vizsgát tesz, nemzetközi hegyivezetői képesítést kap.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik