Nem sikerült az újabb rekord Farah-nak

Vágólapra másolva!
2020.09.12. 18:30
A négyszeres olimpiai bajnok Mo Farah félmaratoni versenyt nyert szombaton Észak-Írországban, ám saját brit csúcsát nem tudta megdönteni.

Az atlétikának nagyon jó, hogy Mo Farah ismét aktivizálta magát. Az elmúlt évtized egyik meghatározó hosszútávfutója a múlt héten megdöntötte az egyórás futás világrekordját Brüsszelben (ahogy azzal portálunkon is bővebben foglalkoztunk), szombaton pedig újra akcióba lépett. A 37 éves, négyszeres olimpiai bajnok klasszis terve az volt, hogy megdönti a saját maga által felállított brit félmaratoni rekordot.

A P&O Ferries Antrim Coast nevű versenyt Észak-Írországban, a főváros, Belfast környékén rendezték. A pálya igen gyorsnak számít, szinte teljesen sík, vagyis nem tűnt elvetéltnek Sir Farah elképzelése.

A korábbi csúcsot öt esztendeje állította fel Lisszabonban, akkor 59:32-t futott – ezúttal azonban nem sikerült egy órán belüli időeredményt produkálnia. A világrekordot a kenyai Geoffrey Kamworor tartja, tavaly szeptemberben 58:01 alatt ért célba Koppenhágában.

A viadalt természetesen megnyerte Farah, 1:00:27-nél állt meg az óra, ami azért bizonyítja, hogy nincs rossz formában. Mögötte 12 másodperc hátránnyal az 5000 méteren Európa-bajnoki 5. Marc Scott futott be, míg a harmadik helyet 16 másodpercnyi elmaradással Ben Connor szerezte meg.

A helyi szurkolók nagy örömére a belfasti Stephen Scullion fantasztikus északír rekorddal (1:01:08) negyedikként zárt, féltávig Farah-val is tudta tartani a tempót (az északír rekord a hölgyeknél is megdőlt, Lily Partridge 1:11:36-ot teljesített).

A koronavírus okozta korlátozások után ez volt az egyik első sportesemény Észak-Írországban, a nézőszám azonban jelentősen kisebb volt a megszokott tízezrekhez képest – ennek egyik oka, hogy megkérték az érdeklődőket, inkább online nézzék a futást, mint a helyszínen.

Akik mégis elmentek, azokat elkülönítették, és a rendőrség is jelen volt. A környék lenyűgözően szép, és megérintette a népszerű Trónok Harca című sorozat készítőit is, ugyanis sokat forgattak arrafelé. A futam a Chaine-emléktoronytól indult, Larne városán haladt át, majd eljutott az antrimi parti útra, a befutó a Ballygally vár mellett az egyik leggyorsabb az utcai futóversenyek körében.

Mo Farah következő fontos programpontja az október 4-i Londoni maratoni lesz, amelyen nem száll be a várva várt Eliud Kipchoge–Kenenisa Bekele csatába, hanem nyúlként, vagyis iramfutóként segít az elitmezőnynek, ami igen szimpatikus lépés – hasonló ahhoz, amikor vokálozást vállal egy sztárénekes.

Farah az olimpiai szintet, vagyis a 2:11:30-as eredményt már elérte, tehát jövőre ott lehet Tokióban. A londoni viadalt biztonságos körülmények között rendezik meg, minden kategóriában csak a legjobbak indulnak el, a tömegesítésre ezúttal érthető módon nincs lehetőség.

Az angol fővárosban 2018-ban harmadik, tavaly ötödik Farah boldogan tett eleget a szervezők kérésének, szívesen segít, hiszen mint látható, jó passzban van, és a felkészülésébe is beleillik a „nyulazás”.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik