Intelmek az edzőtermek látogatóihoz

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 17:27
Elérkezett a koronavírus-járvány második hulláma, amellyel egy időben az időjárás is kezd hűvösebbre fordulni, így számos sportoló behúzódik a zárt térbe, amely ugyancsak kedvezhet a fertőzésnek.

Hamarosan hűvösebbre fordul az idő, és egyre többen döntenek úgy, zárt térben sportolnak inkább. A sport egészséges, még a koronavírus-járvány idején is, de vannak, akik a zord időjárás elől a négy fal közé menekülnek, és ahogy a tavasszal, a nagy leállás idején tapasztaltuk, nappalijukat átalakítják edzőteremmé.

Aztán persze olyanok is vannak, akik a ködös idő és szitáló eső elől inkább egy konditerembe húzódnak be, sőt azonnal bérletet váltanak, ahogy csípősebbre fordul az időjárás. Márpedig zárt térben közel kerülhetnek egymáshoz a sportszeretők – és ez a koronavírus-járvány második hullámának idején cseppet sem kedvező.

Ráadásul ne feledjük: a kórokozó cseppfertőzéssel, vagyis az orrból vagy szájból származó apró cseppeken keresztül terjed. Ezért a lihegő, ziháló kondizók fokozott veszélynek vannak kitéve.

Az osztrák Der Standard című lap cikkében Wilhelm Bloch sportorvost, a kölni főiskola munkatársát idézte, aki szemrehányást tett az edzőtermek nyári újranyitása miatt, mondván, túl nagy a kockázat. Hozzátette ugyanakkor, hogy a koronavírus várhatóan még sokáig a mindennapjaink része marad, ezért muszáj alkalmazkodni a kialakult helyzethez.

 

A sportorvos ezeket javasolja az edzőterembe járóknak:

 


  • Az első kérdés belépéskor: „Hogyan működik a szellőzőberendezés?” Kerüljük azokat a zárt tereket, ahol csak keringetik a benti levegőt, mert az segíti a vírus terjedését. Érdemes továbbá rendszeresen szellőztetni, s télen se maradjanak csukva a nyílászárók, akkor se, ha ennek az a hátránya, hogy hűvösebb lesz a teremben.


 

  • A távolságtartásra ugyancsak muszáj figyelni, tájékozódjunk tehát, hogy az adott edzőterem mekkora helyiségekben tartja a csoportos foglalkozásait. Óvakodjunk az olyan helyzetektől, amikor például huszonöt spinningelni vágyó sportkedvelőt igyekeznek 60 négyzetméteres terembe bezsúfolni.


 

  • A szakértő belátja, nem kellemes sportolás közben szájat és orrot eltakaró maszkot viselni, ráadásul az FFP2-es és az FFP3-as maszkok kellemetlenek lehetnek nagyobb terheléskor. Wilhelm Bloch ugyanakkor azt javasolja, hogy két gyakorlat között, a kondigépek váltása közben takarjuk el az arcunkat.


 

  • A szakértő fontosnak tartja, hogy az eszközöket és a gépeket rendszeresen fertőtlenítsék, illetve azt tanácsolja, hogy ne nyúlkáljunk az arcunkhoz. Emellett azt a lehetőséget se zárjuk ki, hogy csak otthon fürdünk le, még ha a hazaút így nem is lesz annyira kellemes. Ha úgy érezzük, hogy túlzsúfolt a terem, inkább válasszunk másik időpontot az edzésre.


 

Végül ne feledjük, ha rendesen felöltözünk, ősszel és télen is nyugodtan sportolhatunk a szabadban. Mert bár kétségkívül hideg van, kisebb az esélye, hogy megfertőződünk a koronavírussal.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik