Végleg Vályi Gergőé lett a vándorkupa

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 19:01
A rengeteg nehézség ellenére, egy többnapos fesztivál keretében végül idén is megrendezték Aggtelek Kupát, a világ legrégebbi sziklamászó versenyét.

Augusztus 12. és 16. között az Aggteleki Nemzeti Parkban rendezték meg a 47. MHSSZ Aggtelek-kupát, amelyet 1973-ban írtak ki először, akkor még Szlovákiában, majd a következő évtől kezdve a Baradla-barlang feletti hetvenméteres sziklafalon.

Ezzel egyébként minden bizonnyal a világ legrégibb sziklamászó versenye, ugyanis sportmászóversenyeket csak a nyolcvanas évektől kezdtek el rendszeresen szervezni, és ma sincs sok belőlük.

Szintén a verseny érdekessége, hogy a nemzeti park minden évben csak a kupa három napján engedélyezi a mászást a sziklafalon, lévén az a világörökség része.

Az Aggtelek-kupát tizenegy éve a Perem Sziklamászó Egyesület szervezi, idén mögé állt a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség (MHSSZ) is, és nagy szó, hogy a koronavírus-járvány közepette sikerült megrendezni, így nem szakadt meg a hagyomány.

„Ez nemcsak verseny, hanem hegymászó-találkozó is. Célunk, hogy sziklamászók és hegymászók is jöjjenek, ezért találtuk ki a Jam formátumot hat évvel ezelőttnyilatkozta a szövetség oldalának Viszoczky Sándor, az esemény főszervezője. – Idén szurkolhattunk olyan mászónak is, aki már az 1974-es Aggtelek-kupán is indult. A napi versenyek végén további aktivitásokat, erőnléti versenyeket, játékos megméretéseket is szervezünk, hogy minél jobb legyen a hangulat. Elsődleges célunk a közösségépítés.”

A verseny hat kategóriájában közel százan, egész pontosan 95-en indultak, a férfiaknál megvédte a címét a verseny történetének legfiatalabb győztese, a tizenhat éves, ifjúsági Európa-bajnok Vályi Gergő, aki háromszoros győztesként végleg megtarthatta a vándorkupát. A nőknél a szabadkai Bognár Nóra bizonyult a legjobbnak, a két győztes az MHSSZ jóvoltából ötvenezer forinttal lett gazdagabb.


XLVI. Aggtelek-kupa


A győztesek. Férfiak (A-kategória): Vályi Gergő, 45 439 pont. Férfiak (B-kategória): Szita Bence, 27 997.8 pont. Férfiak (senior): Bubb Ferenc, 31 278.7 pont. Nők (A-kategória): Bognár Nóra, 27 557.2 pont. Nők (B-kategória): Holló Csilla, 13 027.2 pont. Nők (senior): Tóth Ágnes, 6272 pont


Kép forrása: Kelemen Gergő, www.kelemengergo.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik