Szabó Zsófi színésznő is futófesztiválozik

Vágólapra másolva!
2020.07.22. 16:26
Hétvégén rendezik a K&H mozdulj! félmaratoni és futófesztivált, amelynek leghosszabb távjára már ezer nevezés érkezett, s számos ismert személyiség is indul – a műsorvezető nyolc év után újra.

A Budapest Sportiroda a járványhelyzet után július 25-én, szombat este és éjszaka rendezi meg az idei első budapesti utcai futóversenyét, a 26. K&H mozdulj! félmaratoni és futófesztivált. A különleges esemény helyszíne a Hősök tere és környéke, a félmaratoni 20 órakor rajtol, így a táv döntő részét a kivilágított utcákon kell teljesíteni, a célba érkezés örömét pedig a Hősök tere díszkivilágítása is növeli.

Szabó Zsófi egyébként nyolc év után vállalkozik ismét a 21.1 kilométer teljesítésére. Az esemény legidősebb nevezője a kisújszállási Fehér Károly, aki 85 esztendősen a 10 kilométeres távot választotta. A legnépszerűbb a 20 órakor rajtoló félmaratoni táv, amelyre eddig több mint ezer nevezés érkezett, a két rövidebb táv a 17 órakor induló 5 és 10 kilométer elsősorban a hölgyek között népszerű.

 

A szervezők a járványhelyzet után is nagy figyelmet fordítanak a biztonságra, ezért a futókat nem egyszerre, hanem húszas csoportokban indítják. Az esemény mindhárom távjára lehet nevezni a helyszínen is. További információk a futanet.hu weboldalon.

Fotók: Budapest Sportiroda

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik