„Megijedtem, hogy elkaptam a vírust”

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.03.29. 17:00
Negatív lett Parti András koronavírustesztje. Nem tudja, milyen betegség döntötte le a lábáról, de – mint meséli – eléggé megviselte ez az időszak.

Érthető módon igencsak megijedt Parti András háromszoros hegyikerékpáros-olimpikon, amikor egy törökországi versenyről hazafelé tartva észlelte magán a koronavírus tüneteit. Mint kiderült, megúszta, valami más döntötte le a lábáról, mindenesetre igencsak megviselte őt ez az időszak.

„Hazafelé a repülőn már éreztem, hogy valami nem stimmel, másnap fájt a torkom, köhögtem, és nagyon rossz volt a közérzetem, egy nappal később pedig úgy éreztem, mintha üvegszilánkokkal szúrnák a torkomat, és hőemelkedésem is lett – mesélte Parti András a Csupasportnak. – Én is olvasom, hallgatom a híreket, természetesen megijedtem, hogy elkaptam a koronavírust. Beszéltem a háziorvossal, a sportkórházzal, úgy volt, hogy küldenek mentőt, és mintát vesznek, de mégsem került rá sor. A háziorvossal később telefonon egyeztettem, próbáltunk rájönni, mi lehet a gond. A tükörben nézegettem a mandulámat, eléggé szürreális volt. Végül antibiotikumot írt fel, amitől másnapra jobban lettem, napokkal később pedig elvégezték a tesztet is. Eleinte azt mondták, hogy a háziorvos értesít, végül megtudtam, hogy az ügyfélkapun is meg lehet nézni az eredményt, így majdnem két nappal a teszt elvégzése után tudtam meg, hogy negatív lett a minta.

Nehéz megmondani, hogy ez most utólag jó hír-e, vagy sem, mert már arra is gondoltam, talán jobb lett volna, ha túlesem a betegségen.”

Nem tagadja, mind mentálisan, mind fizikailag sokat kivett belőle ez az időszak, még most is érzi a hatását.

„Én is csodálkozom, hogy erőnlétileg milyen sokat kivett belőlem a betegség. Eléggé legyengültem, amit főleg az emelkedőkön érzek. Most már teljesen jól vagyok, amíg lehet, a szabadban edzek, de több országban már erre sincs lehetőség. Amíg a tesztet vártam, otthon, házi karanténban okosgörgőkkel készültem, és próbáltam erősíteni – persze az az igazi, ha kint a szabadban lehet sportolni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik