Evezős olimpikonból fitneszoktató

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 18:53
Magyar Imre az 1992-es barcelonai olimpián kormány nélküli kettesben indult, de az elmúlt kilenc évben salsát és fitneszt tanít Csíkszeredában, s egyre többen csatlakoznak online óráihoz.

Magyar Imre evezősként vett részt az 1992-es barcelonai olimpián, majd salsaoktatóként érkezett Csíkszeredába, azóta is ott él, és nemcsak táncot oktat, hanem edzéseket is tart. A koronavírus-járvány miatti korlátozások óta pedig egy egyre bővülő Facebook-csoporton keresztül éri el tanítványait.

„Egy kedves ismerősöm, akivel együtt vettünk részt salsarendezvényeken, meghívta egy csíkszeredai barátnőjét, aki aztán a salsaparti végén kitalálta, hogy ez Csíkszeredába is kell, és majd ő meg a barátja ezt megtanulják – kezdte Magyar Imre, aki evezősként, kormányos nélküli kettesben 16. helyen végzett a barcelonai olimpián, visszavonulását követően pedig a tánc mellett horgonyozott le. – Ami azonban nem volt ilyen egyszerű, ezért kerestek valakit, aki eljön ide három hónapra, és megtanítja őket. Én pedig jöttem, és ennek már kilenc éve.”

 

Korábban a csoportos edzések sem maradhattak el.

 

A váci olimpikon úgy volt vele, magyarországi feladatait nemcsak három, hanem hat hónapig is nélkülözheti, ami aztán olyan jól sikerült, hogy azóta is Csíkszeredában él. S mivel rendelkezik edzői végzettséggel, a latin táncok órája is fitnesz jelleget ölthet, illetve a táncórák mellett edzéseket is tartott.

„Az első másfél év nehéz volt, mondták, hogy borzalmasan kemények az edzések, katonai kiképzéshez hasonlítják, gyilkos tornának nevezték, igaz, valóban kemény, saját testsúlyos edzéseket tartottam.

Sportolóként sokat jártam a világban, rengeteg szép helyen megfordultam, és mindig azt éreztem, hogy olyan helyen akarok élni, ahol ha beülök az autóba, fél órán belül találok egy sípályát – Csíkszereda ilyen hely! Amikor Budapestről megyek Vácra, és meglátom a Naszályt, rájövök, otthon vagyok, és ugyanezt érzem, amikor a hegyekből ereszkedem lefelé a városba.”

A Csupasport magazin első száma március közepén került a standokra, sokan kérdezték, hogyan tudnak ebben a nehéz helyzetben hozzájutni. Az Inmedio és Relay üzletekben jó eséllyel, de a nagyobb postákon is. Aki nem szívesen menne ki az utcára, e-magazinos formában immár a Digitalstandon is le tudja tölteni: egy perc a regisztrálás és egy perc a fizetés, itt is 590 forintba kerül a 100+16 oldalas magazin.


Ha valakiben felvetődne a kérdés, hogy az evezős Magyar Imre hogyan kötött ki a salsa mellett, arra is megvan a válasz. Fia ötéves volt, amikor elvitte táncolni a gyereket, akiről kiderült, hogy tehetséges, később versenytáncos is lett, édesapját pedig megfogta a tánc.

„Annyira megfogott, hogy kikapcsoltam a telefonom, és csak néztem az órát, nem akartam, hogy zavarjanak. Megkérdeztem a tanárt, indítana-e tanfolyamot, és azt gondoltam, mivel az evezés is a ritmusra épül, a tánc is megy majd. Nos, az eleje nagyon nehéz volt, még kubai tanárokhoz is jártam, magánórákat vettem.”

Az edző egyre nagyobb sikerrel tart online órákat, mert a koronavírus-járvány miatt nem tarthat órákat. Jóval a vírus terjedése előtt kezdődött, hogy Magyarországon élő testvére és barátnője szerettek volna együtt edzeni a csoporttal. Eleinte messengeren közvetítették az edzéseket, majd Magyar Imre egyre többet kezdett foglalkozni azzal, hogyan lehetne javítani a minőségen, az elérésen.

„Másfél-két hete betiltották a közös, csoportos programokat, és mivel a termünk kamerával és széles sávú internettel is fel van szerelve, Facebook-csoportunkon keresztül belevágtunk az edzések közvetítésébe. Minden videóban bemutatjuk a helyes gyakorlatokat, a cél, hogy senkit se terheljünk túl, legyen másnap is kedve az edzéshez. Hétfő óta megötszöröződött a létszám, naponta hatvan-hetven ember edz élőben! Az egyik tanítványom gyermeke Portugáliából követi az edzéseket egy kisebb csapattal, Németországban is követnek minket, és bár a húgom azóta ideköltött, a barátnői Magyarországon folyamatosan tréningeznek velünk, és a környékbeli városokból vagy éppen Kolozsvárról is vannak, akik edzenek a csoportunkkal.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik