Zimányi András majdnem lekéste a rajtot

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.11. 17:25
Véleménye szerint amatőr teljesítéssel, mégis elégedetten, harminchat ország több mint ezer versenyzője közül korosztályában tizedik helyen végzett a bledi téli úszó-világbajnokságon.

Harminchat ország 1042 nevezőjével rendezték meg a múlt héten Bledben a téli úszó-világbajnokságot. A nevezők egyike volt Zimányi András, akit onnan is ismerhetünk, hogy hosszában átúszta a Balatont, illetve téli Balaton-átúszást is teljesített. Most a következőn dolgozik, olyannyira, hogy a szerdai bledi indulás után vasárnap már az arra készülőket biztosította Szentendrén.

„Klassz volt, bár kicsit izgultam, mert szeptember óta heti négy edzéssel készülök ugyan, folyamatosan hűlő vízben, a verseny előtti tíz napban nem tudtam gyakorolni – kezdte Zimányi. – Itthon be voltak fagyva a vizek, a Téli Balaton-átúszás szervezési feladatai is lefoglaltak, plusz meg is betegedtem, talán éppen akkor szedtem be a vírust, amikor a bledi induláshoz szükséges orvosi engedélyeket intéztem egy körzeti orvosi rendelőben. Ugyanakkor lehet, hogy egyszerűen a szervezetem parancsolt megálljt, mivel nem voltam náthás, a torkom sem fájt, viszont kimerültnek éreztem magamat. Mindenesetre nagyjából tíz nap kihagyás után a bledi versenyen merültem először hideg vízben.”

A táv megtételét egyébként mókás eset előzte meg, ezért éppen csak elérte a rajtot. Futva szokott melegíteni, így elindult a 15-20 perces etapra, ám a varázslatosan szép Bledi-tó tovább csábította. Úgy gondolta, ha már gyorsan a part végére ért, visszafut a másik oldalon.

Igen ám, de a visszaút jóval hosszabb volt, így nem lazán futott, hanem loholt, hogy le ne késse a rajtot.

Végül időben odaért, és a hosszabbra nyúló melegítés sem zavarta meg.

„Feleslegesen izgultam, azt az időt tempóztam, amire számítottam – folytatta Zimányi András. – Önmagamhoz mérten elfogadható úszás volt, ami persze nagyon amatőr teljesítés – de elégedett vagyok. Összességében nagyon szép és megható az esemény, jó volt látni, mennyire összetartóak a sportbarátok. Sok nyugdíjas úszott, mosolyogva jöttek, vannak igazi fanatikusok, akik a kabátjukon hordták az összes korábbi eseményen kapott kitűzőt, logót.”

A hobbisportoló külön köszönetet mondott a szlovák Sportfanatic egyesületnek, Pék Dezső, Makai Zoltán és Nyáry Richárd vezetők is sokat segítettek neki, navigálták az ilyen versenyen tapasztalatlan Zimányit. Egyébként ő volt az egyedüli induló hazánkból, de nem az egyetlen magyar, hiszen a szlovákiai klub nevezői is magyarok javarészt.

„Remélem, az elkövetkező években többen indulnak Magyarországról a világbajnokságon és a többi hideg vizes úszóviadalon.”

Nyitókép: bled.si

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik