Amerikai uralom, magyar helytállás

Vágólapra másolva!
2019.11.18. 11:19
A hat egyéni számból háromban az amerikaiak ünnepelhettek az Argentínában rendezett hegyifutó-világbajnokságon, amelyen kilenc magyar is célba ért.

Második világbajnoki címét szerezte a férfiak versenyében győztes amerikai Joseph Gray, aki 1:05:13 óra alatt teljesítette a másfél kilométernyi szintkülönbséggel nehezített 14.7 kilométeres távot, 21 másodperccel megelőzte a második olasz Cesare Maestrit, aki nyolc másodperccel mögötte futott be a célba az Argentínában rendezett világbajnokságon.

A juniorok és a felnőttek esőben teljesítették a helyi nemzeti park hegyei között kijelölt távot, amely a fotókon csoda szép volt, persze a futók valószínűleg nem gyönyörködtek a tájban… Az időjárás miatt egy-két helyen módosítani kellett az útvonalon, a poros pályák pedig helyenként hatalmas, iszapos területté alakultak.

A felnőtteknél a már említett Gray győzött, az egyetlen magyar, Khoor Bence a 67. helyen (1:22:23) ért célba a 77 teljesítő közül, míg a nőknél szintén amerikai diadal született, Grayson Murphy 1:15:20 óra alatt teljesítette a távot. Itt három magyar versenyző ért célba: a 61 versenyző közül Zákányi Panna 42. (1:33:28), Zólyomi Kinga 47. (1:35:15), Benán Anikó 50. (1:38:19) lett.

A csapatversenyben Magyarország tizenharmadikként zárt. Érdekesség, hiába az egyéni sikerek, csapatban sehol sem győztek az amerikaiak, a férfiaknál a csehek, a nőknél a franciák örülhettek.

A junioroknál csapatban a férfiaknál Nagy-Britannia, a nőknél Olaszország lett az aranyérmes, s ők adták a 7.6 kilométeres verseny egyéni győztesét is, Joseph Dugdala (32:44), illetve Angela Mattevi (37:12) személyében. Csiszár Vivien (nyitóképünkön) 44:58 perces idővel 25. lett.

Egy nappal később a hosszútáv küzdelmeit rendezték, több mint négyezer méter szintkülönbséggel. Ekkorra már kisütött a nap, így kellemesebb körülmények között küzdhettek a futók a hatalmas és meredek hegyekkel.

A férfiaknál Jim Walmsley révén (3:12:16) született meg a harmadik amerikai arany, s ahogy a normál távon, a „Team USA” itt is ezüstérmes lett. A nőknél a román Christina Simion győzött (3:49:57). Ami a magyarokat illeti, a férfiaknál Zsigmond Előd Zsolt 73. (4:27:01), Kiss László 85. (4:57:26), Gulyás János 86. (5:05:54) lett, így a csapat a 18. helyen végzett, míg a nőknél Ménes Anita az 59. helyen (5:07:20) ért célba.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik