Spartacus-ösvény, te csodás!

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 15:07
Kremlicza Levente írásaival gyakran találkozhatnak olvasóink a Csupasporton, a terepfutó ezentúl a főváros vonzáskörzetében található erdőkbe kalauzolja el az emelkedők és lejtők szerelmeseit.

A terepfutás egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami nem csoda, hisz általa a természet legszebb arcát ismerhetjük meg, ráadásul változatos, izgalmas útvonalakat járhatunk be. Ehhez nem is kell sokat utaznunk, fővárosunk és környéke is bővelkedik szebbnél szebb helyekben – most induló, nem napi rendszerességű sorozatunkban ezekből szeretnék bemutatni néhányat.


A Visegrádi-hegység egyik legszebb útvonala a Pilisszentlászlóról induló Spartacus-ösvény, Apátkúti-völgy-kör, amely a könnyű terepviszonyok és a fantasztikus kilátás miatt hamar népszerű lett a futók körében.



Az útvonalat a zöld sávjelzés irányából érdemes kezdeni, némi aszfaltos szakasz után beérünk az erdőbe, és hamar elérjük az eredetileg cserkelő ösvénynek használt Spartacust. Folyadékot (egyszersmind tehát futóövet vagy -mellényt) mindenképpen vigyünk magunkkal, mert az első hét kilométeren nincs vízvételi lehetőség. Ezen a részen az út keskeny, néhol befelé dől, esős időben elég csúszós is, odafigyeléssel és jó terepfutócipővel azonban ilyenkor is meghódítható, de a kevésbé gyakorlottabbaknak érdemes száraz időben nekivágni. Néhány kilométer megtétele után mesés kilátás tárul elénk, ugyanis a Visegrádi-hegység és a Börzsöny közötti foltban megpillanthatjuk a Dunakanyart, beláthatjuk a környék erdőségeit.


Hamar véget ér a keskeny ösvény, hatalmas bükkök között elérjük a Jenő-kunyhót, és némi kitérővel itt is találhatunk szép kilátásra alkalmas helyet, amelyhez egy ritkán járt nyiladékon kell felmenni – út nem vezet arra.



Folytatva utunkat a zöld jelzésen, továbbra is kacskaringós ösvényeken haladunk, míg elérünk egy elágazásig, ahol jobbra a zöld + jelzésen a Bertényi Miklós Füvészkerthez juthatunk, vagy a zöld sávon maradva elfuthatunk Visegrádra.


Ha netán a jobbra tartó irányt választjuk, az Apátkúti-patak völgyébe jutunk. Az Ördögmalom étteremnél van lehetőség vizet tölteni, majd Visegrád irányába néhány száz méter kitérővel megcsodálhatjuk a Magda-forrást. Itt újabb döntést kell hozni, visszafordulva ugyanis a piros jelzésen folytathatjuk utunkat Pilisszentlászló felé: a Telgárthy-rét mellett elfutva aszfalton haladhatunk egy kis ideig, addig, amíg a jelzés visszamegy az erdőbe. A Kaán-forrásnál újra felfrissíthetjük magunkat, majd a patakot követve haladunk tovább, és amikor elénk kanyarodik a patak, köveken és kidőlt fatörzseken kelhetünk át – ezt az ügyességi próbát még néhányszor meg kell ismételnünk. A víz általában sekély, eső után sem nehéz az átkelés, de azért nem árt az óvatosság.

 

A vége felé szélesedik a völgy, itt már egy híd is van a patak felett, erdei pihenőkkel. Hogy jó irányba haladunk, jelzi, amikor elhaladunk a Hoboji zen templom mellett, és visszaérünk Pilisszentlászlóra. A piros jelzést tovább követve kiérhetünk a falu központjába.


Személy szerint ez az egyik kedvenc útvonalam, ha tehetem, többször is meglátogatom egy évben. A kisebbik kör körülbelül 14 kilométer, a szintemelkedés 280-300 méter, és ugyanennyit lejt is. Kevés helyen lehet ennyire megtapasztalni a természet változatosságát, úgyhogy egyszer mindenképpen érdemes eljönni ide akár futva, akár túrázva.


(Az arra alkalmas futóórákra az online térképalkalmazások segítségével letölthető a Spartacus-ösvény trackje is)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik