Szegedről Svájcba: nyolcnapos bringatúra

Vágólapra másolva!
2019.07.21. 10:26
Szegedről a svájci Oftringenbe kerékpárral – ezt vette a fejébe Palásthy Máté, a Decathlon munkatársa. A nem mindennapi bicajozás az olyan harcedzett, tapasztalt bringásnak is nagy kihívás, mint ő.


Mit csomagolj be egy ilyen túrára?

Röviden: Szinte semmit.

Kicsit hosszabban: Gyakorlatilag annyi ruhát, amennyi éppen rajtad van és még néhány apróságot.

A Triban RC 520-as bringára nagy feladat vár

A ruházat: Van Rysel minden mennyiségben. A kantáros nadrágot, a mezt, a sisakot, a kesztyűt, az esőkabátot és a szemüveget mind a Decathlon új versenyországútis márkájának köszönhetem, amely a Van Rysel nevet kapta. Eddig egytől egyig szépen végezték a dolgukat, legfőképp a nadrág, amely a zselés betéten és a női bugyikat megszégyenítő lézervágott szabáson kívül még elképesztően ellenálló is. Egy esésnél 2-3 méter aszfalton csúszás, majd árokba borulás során sikerült úgy végighorzsolni az egyik oldalamat vádlitól vállig, hogy közben a ruhám felette teljesen ép maradt. Ha nem velem történik, el sem hiszem.

Van Rysel, a strapabíró technikai ruházat

Ha magasabb hegyi szakaszokat is beiktatunk a túránkba, akkor az őszi ruhadarabokat se hagyjuk otthon. 1500-2000 méteren – főleg egy hosszabb lejtőnél – még nyáron is könnyen érhet minket meglepetés. Nem árt, ha van nálunk szélkabát, esőkabát, karmelegítő, esőnadrág és esetleg kamásli.

A legfontosabb a ruházatnál, hogy mindenből az ultralightot és ultrakompaktot keressük, legyen az esőkabát, törülköző vagy épp egy utcai nadrág. Amit nem lehet összecsomagolni egy ökölnyi kis tasakba, azt inkább ne is vigyük.

A táskák. Csomagtartót semmiképp sem akartam felszerelni, és mivel a Decathlon sajnos nem gyárt nagyobb méretű váz- és nyeregtáskákat, ezeket klasszikus magyar módon egy kínai webshopból kellett beszerezni.

A teljes csomag a nyolcnapos bringázáshoz

A vázba a 2 kulacs fölé megy egy 3-4 liter űrtartalmú táska, ezekbe pakolom majd az ételt és az összes szerszámot, amelyekre menet közben gyorsan szükségem lehet. A ruháknak, tisztálkodási szereknek pedig egy 10 literes táska jut a nyeregcsőre rögzítve. Nem sátorban fogok aludni, így azt szerencsére a matraccal együtt megspórolom magamnak, viszont ha valaki ezt a módját választja a túrázásnak, akkor erre a célra kiváló kis zsákokat lehet kapni, amelyeket a könyöklőre, a koskormány közé rögzíthetünk.

Összesen nagyjából 14 liternyi helyem van így a pakolásra, ami talán nem túl sok, de amikor a Szent Gotthárd-hágó századik kanyarjában kapaszkodom felfelé, eszembe fog jutni, milyen jó, hogy csak ennyi cuccot hoztam.

A tapasztalatok. Mindenkinek egyéni igényei és egyéni elképzelései vannak egy ilyen embert próbáló út kapcsán. A lényeg, hogy tudjuk, nekünk mire van szükségünk, és az alapján készítsük el az útitervünket és a felszerelésünket.

Ez az első ilyen túrám, úgyhogy a legtöbb tapasztalatot valószínűleg a saját káromon szerzem meg, de hát ezért is jó elindulni egy ilyen utazásra… Az ember megtudja, mire képes, vagy mire nem!


írta: Palásthy Máté (a Decathlon munkatársa)

(x)


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik