Pécsi sikerekkel indult a tavasz

N. B.N. B.
Vágólapra másolva!
2019.03.07. 12:32
A pécsi székhelyű Mecsek Maraton Team is elkezdte a versenyszezont, február utolsó, március első hétvégéjén több remek eredményt értek el versenyzői.

A versenyszezont többen a Pécshez közeli szekszárdi borvidék lankáin megrendezett Bodri Trail-en kezdték február 23-án. A „hosszúlépés” távon második lett a terepultrás Nedjalkov Balázs, a „kisfröccs” kategóriában pedig rajthoz állt Pálfy-Nagy Bence, Takács Zsolt és Guth Adrienn is.

Az Egyesületnek nem csak Pécs környéki tagjai vannak, hiszen olyan igazolt versenyzők képviselik a színeit, mint a magyar terepfutó-válogatott kiválósága, Varga József és a remek hegyifutó, Szabó Sándor.

A bajnokok a Futapest Pilisszentkereszt terepfutóversenyen diadalmaskodtak, a hölgyeket Berényi Ildikó képviselte ott a mecsekesek közül.

Március 2-án rendezték a 2019-es Bükk Trails sorozat első futamát, a Bükki Kilátások versenyt, amelyen a Fun Run (35.5 km) kategóriában Magyari Zsanett tette próbára magát. A háromgyermekes anyuka így élte meg a verseny pillanatait:

„Az idei évem első próbatétele volt. Kicsit izgatottan vártam a versenyt, mert január végén mindkét lábamon visszérműtétet hajtottak végre. Szerencsére jól sikerült a beavatkozás, másnap már futhattam, így folytathattam a téli alapozást. A versenyen végig családias volt a hangulat, jó volt újra találkozni a rengeteg futóismerőssel, nagyon jól éreztük magunkat. A futás végig jól ment, néhol óvatosabban mertem csak haladni a jeges-csúszós részeken, amelyek még őrizték a tél nyomait. Végül 4:31:43 perccel a 11. helyen, boldogan értem célba.”

A Hard Run (66 km) számban a női győztes az MMT kiválósága, Varjaskéri Viola lett, másodikként Szimandl Anita végzett, de ott volt az indulók sorában Rév Balázs is.

A terepultrások sem pihentek: március 3-án az ország különböző pontjain diadalmaskodtak.

Papp Tünde a Zala megyei Göcsej Galoppon állhatott a dobogó felső fokára 33 km-en, míg Nedjalkov Balázs a Gánt Trail 25 km-es távján védte meg tavalyi címét, ismét pályacsúccsal.

A versenyen Balázs felesége, Bea is futott a 13 km-es távon, élményeiről itt olvasható beszámoló.

Baranya megye egyik klasszikus futóversenye a Pécs–Harkány, amelyen egyéniben és váltóban is többen megmérették magukat. Szabó-Kopjár Ildikó hatalmas egyéni csúcsot futott, így a kétgyermekes anyuka elégedetten nyilatkozott a verseny után.

„Pontosan öt éve kezdtem futni. A következő évtől kezdve mindig ott voltam ezen a versenyen, az idén másodszor egyéniben. Sikerült tizenhat perccel jobbat futnom, mint tavaly, ráadásul egy leggyorsabb 10 kilométeres szakasz és félmaratoni is összejött az év első versenyén! Nagyon boldog vagyok.”

A csapatból ott volt az indulók sorában Török András, Fülöp Bálint, Kassellák Andrea, Várnai Gergő, Szily Attila, Probszt Erik, Kőnig Ferenc, Kovács Bálint, Guth Adrienn, Dittrich András, valamint Flander Márton triatlonkiválóság tanítványa, Bozsogi Tamás is. A futókat több csapattárs is kísérte – volt, aki bringával, volt, aki autóval.

A következő hetekben sem pihennek sokat az egyesület aktív versenyzői. A terepfutas.hu hírnevét megalapozó verseny, a Vértes Terepmaraton rajtlistáján bőven akadnak mecsekes indulók, többek között lehet szurkolni NedyBalinak, Török Andrásnak, Várnai Gergőnek, Dittrich Andrásnak, Pálfy-Nagy Bencének, Sulyánszki Zsoltnak, Pikler Zsoltnak, Kunya Zoltánnak is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik