A futómániát nem kell gyógyítani

Vágólapra másolva!
2019.03.03. 12:41
A világ egyik legjobb ultrafutójának, Lubics Szilviának a remek ultrafutó, a világ egyik legprofibb segítője, a futóberkekben talán legismertebb orvos, dr. Lubics György a férje, aki most a Csupasportnak adott interjút.

Hogyan látod az emberek az egyre jelentősebb futómániáját?


Örömmel! Jó látni, hogy évről évre egyre többen futnak, hogy egyre népszerűbbek a futóversenyek, amelyekből egyre több van. Nagykanizsán sem tudok úgy kimenni a városba, hogy egy-két futóval ne találkoznék – legyen éppen reggel, napközben vagy este. Igaz, hogy sok a futó, de ennek ellenére még mindig csak az emberek elenyésző része mozog rendszeresen, úgyhogy remélem, tovább terjed még ez a „ragály”. Szerencsére a futómánia hasznos szenvedély – nem kell gyógyítani.


Milyen kockázata lehet, ha valaki felelőtlenül áll neki a futásnak?


Ha valaki évek óta nem sportolt és már nem is fiatal, akkor érdemes elmennie orvosi vizsgálatra, hogy az esetleges rejtett betegségek kiderüljenek. Elég felkeresni a háziorvost, aki néhány jól irányzott kérdéssel, alapvető fizikai vizsgálattal, EKG-val kiszűri a rizikófaktorokat és szükség esetén kiegészítő vizsgálatokat tud kérni. De alapvetően a lustaságból eredő betegségeknek nagyobb a kockázatuk, mint a rendszeres mozgásnak.


Mik a leggyakoribb sérülések a kezdők esetében?


Nem is sérülésnek nevezném, hanem inkább a szokatlan terhelés kiváltotta fájdalmaknak.


Természetesnek mondható, hogy ha valaki feláll a karosszékből és elkezd futni, akkor eleinte fájnak az ízületei, izmai. Mindenképpen a fokozatosságon van a hangsúly, ne egy-két hét alatt akarjuk megváltani a világot, hanem szép lassan szoktassuk hozzá a testünket a mozgáshoz, és akkor jó eséllyel elkerülnek minket a sérülések.



A túlsúly mekkora kockázatot rejt?


Elég nagyot – de nem a futás tekintetében! Hajlamosak az emberek aggódni a futók ízületei miatt – gyakori kérdés a következő: „Nem félsz, hogy tönkremennek?” –, miközben egy elhízott embernek attól kellene félnie, hogy a testsúlytöbblet jelentősen fokozza a rizikóját például a cukorbetegségnek, a magas vérnyomás betegségnek, a szívinfarktusnak, az agyvérzésnek. A jelentős túlsúly nyilván jobban igénybe veszi az ízületeket, a keringési rendszert, de megfelelő cipőválasztással és lépcsőzetesen felépített edzésekkel elkerülhetőek a problémák.


Milyen veszélyei vannak a magas pulzuson történő edzésnek, mondjuk, hosszú távon?


A magas pulzusszám viszonylagos fogalom, egyénenként kell mérlegelni, hogy mit nevezünk annak és kórosnak tekinthető-e. Alapvetően azt kell tisztázni, hogy nincs-e a hátterében valamilyen betegség – mint például vérszegénység vagy szívbillentyű-probléma –, ha minden rendben van, akkor alkati tulajdonságnak számít, nem lesz belőle probléma.


Milyen egészségügyi problémákon lehet segíteni rendszeres futással?


Szinte nincs is olyan alkotórésze a szervezetünknek, amire ne lenne kedvező hatása a mozgásnak. Számos betegség megelőzésben kezelésében hasznos, kezdve a szív-, érrendszeri problémáktól, a mozgásszervi bajokon át a mentális gondokig.



Magas vérnyomás esetén mire figyeljen, ha valaki fut?


Célszerű háziorvossal, kardiológussal vagy sportorvossal konzultálni időnként, hogy a terhelés mennyiségét, intenzitását egyénre lehessen szabni.


Vannak-e olyan betegségek, amik mellett egyáltalán nem célszerű futni?


Természetesen van olyan betegség, amikor mérlegelni kell, hogy célszerű mozgásforma-e a futás, vagy valami más sport kedvezőbb lenne-e, de alapvetően orvosként is törekedni kell arra, hogy ne vegyük el senkitől azt az örömöt, amit a futás adhat.


Volt-e olyan pillanat, amikor Szilvit kísérted, hogy az orvosi éned már kivette volna az adott versenyből, de mint a férje, ismered annyira, hogy bíztál benne, túljut majd a mélyponton?


Nem. Ha orvosként ki kell venni valakit egy versenyből, akkor azt mérlegelés nélkül meg is kell tenni. A sok közös verseny abban segített, hogy orvosként is sokat tapasztaljak és lássam azt, milyen mélységekből is van kiút.


Férjként persze sokszor nagyon nehéz órákon át látni a társunk „szenvedését”, ilyenkor magamat is emlékeztetnem kell arra, mennyi munkát tett bele Szilvi az adott versenyre való felkészülésbe, és hogy nem szabad veszni hagyni egy álom megvalósulását, amit a célba érés jelent.



Emlékszel-e olyan szituációra, amikor kifejezetten aggódtál az egészségi állapota miatt?




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik