Futóversenyek 2019: 100 oldalas új magazin

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 16:44
Megjelent a csupasport.hu oldal újabb magazinja, ezúttal a futás szerelmeseinek szól a kiadványunk. Fókuszban a szabadidős versenyek – Lubics, Csere, Jakus és sok minden más!

„Magabiztosan szeretek rajthoz állni. Szerintem az a legjobb érzés, amikor az ember tudja, hogy felkészült a rá váró kihívásra, az nem jó, ha feszültség, a távtól való félelem dolgozik valakiben. Nekem eddig mindig az járt a fejemben, de jó, hogy végre eljött ez a nagyszerű nap. Persze van, aki totál lazán veszi a kihívást, én »lubicsosan« aprólékosan felkészülök” – nyilatkozta magazinunkban Lubics Szilvia, hogyan szokott „fejben” készülni a nagy futásaira.

„A profik teljesen ki tudják zárni a külvilágot – az önkéntesekre persze figyelünk.

Nekünk külön frissítőállomásaink vannak öt kilométerenként, az asztalokon rajtszám szerint sorakoznak a kulacsok, bennük az előre bekevert, egyénre szabott összetételű izotóniás italokkal.

Az összetételt edzéseken kísérletezzük ki, a harminc kilométeres tréningeken tudjuk modellezni a versenyhelyzetet” – mondta Csere Gáspár maratonista a nagy versenyek kapcsán.

„Két éve minden ultraversenyemet a magyar Spartathlon-csapat pólójában futom, amelyet mint tiszteletbeli tagnak ajándékoztak nekem. Kiváló minőségű, mindig boldogsággal tölt el, ha viselhetem” – állította büszkén a franciák legendája, Gilles Pallaruelo, amikor a magyar tapasztalatokról kérdeztük.

„Egy Ultrabalaton-szintű esemény költségvetése a százmillió forintot is elérheti, és a nevezési díjakból befolyó pénz ennek csak egy részét fedezi” – adott betekintést a szervező Zelcsényi Miklós, milyen költségvetéssel kell számolni, és mire is fizetik ki a futók a néha igen borsos nevezési díjakat.

„A különféle okosóráknak és mobilalkalmazásoknak köszönhetően nagyon jól működik az online kapcsolat. Rengeteg adat birtokába kerülök azon nyomban, ahogy a futó elmentette az edzését. Kiemelten fontos, hogy a tanítvány őszinte legyen, ezért is kérem, hogy minden edzésükről írjanak rövid beszámolót” – vélekedett az edző-tanítvány viszonyról szóló cikkünkben Jakus Béla.

Reméljük, a fenti idézetek is bizonyítják, tartalmas lett a Csupasport futómagazinja.

A 100 oldalas Futóversenyek 2019 kiadvány már megvásárolható a szupermarketekben, újságárusoknál, postahivatalokban. A magazinban írunk konkrét eseményekről is, mint például az Ultrabalaton, a Budapest Maraton, a Korinthosz, a külföldi csúcsmaratonik.

Összeállítottunk egy hosszabb versenyajánlót, de bemutatjuk többek között a felkészülést, az étkezést és frissítést, az egyre népszerűbb instantfutást, a versenynaptár tervezését is – és akik még sosem indultak futóversenyeken, azoknak is kellemes olvasnivalóval igyekszünk szolgálni.

A magazin ára 990 forint.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik