Raúl próbára tette magát Barcelonában

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.02.12. 13:05
A Real Madrid és a spanyol válogatott ikonja, Raúl González is megmérette magát a barcelonai félmaratonin. A negyvenhárom éves csatár 1.24.17-es idővel zárt.

Raúl González Barcelonában? Mielőtt a Real Madrid hívei a szívükhöz kapnának, gyorsan megnyugtatjuk őket: a klub egykori csatára természetesen nem igazolt a katalán riválishoz, sőt, edzőként továbbra is a királyi klub alkalmazásában áll. A százkétszeres spanyol válogatott támadó 2015-ben, a New York Cosmos játékosaként fejezte be a profi karrierjét, ám továbbra is odafigyel magára, sportos, aktív életet él, mert bár a stoplisát szögre akasztotta, az utóbbi években új hobbit talált magának. Sokakhoz hasonlóan ő is a futás szerelmese lett. Három éve, 2016-ban indult a New York-i maratonin, néhány héttel ezelőtt Álvaro Arbeloával együtt részt vett a Real Madrid által szervezett jótékonysági futáson, legutóbb pedig a barcelonai félmaratonin mérette meg magát.


Bár kétségtelenül a negyvenhárom éves exfutballista volt a leghíresebb résztvevő, ezúttal ő is csak egy volt a tizenkilencezer induló közül. A 18690-es rajtszámmal vágott neki a versenynek, és 1.24.17-es idővel teljesítette a huszonegy kilométeres távot.


Átlagosan négyperces kilométereket futott, ami az 1027. helyhez volt elég, ami az indulók számát tekintve nem is rossz, ha úgy vesszük, az élmezőnyben végzett.



A képek tanúsága alapján alaposan elfáradt, és bizony jobban megizzadt, mint egykor egy-két könnyebb spanyol bajnokin.


Érdekesség, hogy bár tizenhat éven keresztül erősítette a Real Madrid felnőttcsapatát, mindig tisztelettel beszélt a rivális Barcelonáról, és a katalán klub szurkolóinak többsége is kedveli és tiszteli őt.


Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, bár szemlátomást kimerült, a verseny után boldogan, mosolyogva készített közös képet rajongóival, akik ezúttal egyúttal a vetélytársai is voltak.


Nagyon élveztem a versenyt. Jól ment a futás, ez volt az első félmaratonim Barcelonában, nagyon jól éreztem magam, boldogan értem be a célba” – mondta a verseny után.


https://twitter.com/RaulGonzalez/status/1094577019743019009

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik