Heti aktuális: terepfutóverseny kutyákkal

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 11:13
Jótékonysági esemény a Kisorosziban, ahol a nevezési díj befizetésével lehet támogatni a HKR Alapítványt, amely a kidobott állatok gondozásával foglalkozik. Egyéb fontosabb programok a 7. hétről

Horgászat

Február 16., szombat – Dunavarsány

Valentin-kupa horgászverseny a Moby Dick-tónál. Nevezés 8000 forint, amely az ebédet is tartalmazza. A lebonyolítás nem változott, a versenyt 9 és 14 óra között rendezik meg, értékelhető halak a ponty, az amur, a kárász és a keszeg. Maximális létszám mindössze 18 fő, amely be is telt, de érdemes figyelemmel kísérni a nevezéseket, hátha valaki visszalép.

 

 

Túrázás

Február 16., szombat – Márianosztra

A helyi iskolától 10, 20 vagy 30 kilométeres távokra lehet indulni, 7 és 9 óra között. Nevezési díj távok emelkedésétől változik 1400, 1600 és 1800 forint. Célzárás 16.30 órakor a rajt helyén, menet közben megtekinthető egyebek mellett a Kopasz-hegy, a Bükkös-árok vagy a Koppány-nyereg.

 

 

Futás

Február 16., szombat – Budapest

Ismerkedés a terepfutással, hogyan fussunk megfelelően nem sík terepen, technikai alapok ismertetése, és közösségformáló esemény a Normafánál. Az edzést Csordás Mihály erőnléti edző (Budapesti Súlyemelő-szövetség) és Tímár Péter futónagykövet vezeti 5 és 10 kilométeren. Találkozás 10 órakor az erdőszéli rétesesbódék előtt.

 

 

Túrázás

Február 16., szombat – Gyöngyös

Donáld útja a Mátrában – Három táv leküzdésére (7, 15 és 28 kilométer) lehet nevezni, a jelentkezők számoljanak vele, hogy ez egy téli túra, tehát akár szélsőséges is lehet az időjárás. Biztonsági ember nincs, mindenki a saját felelősségére induljon útnak.

 

 

Futás

Február 16., szombat – Isaszeg

A helyi sportcsarnok elől 5 és 10 kilométeres távokon rendezik meg az Isaszeg farsangja elnevezésű futóversenyt. Rajt délben különböző korosztályok számára, de családi, gyermek, nyugdíjas és babakocsis táv csupán két kilométer. Itt 14.30-kor dördül a startpisztoly.

 

 

Túrázás

Február 16., szombat – Pilisvörösvár

Budai trapp – A túra 29 kilométeres, a szintidő csaknem 8 óra. A rajt a Fetter vendéglőnél, a cél a Csúcs-hegyi pihenőháznál lesz. Aki inkább rövidtávra vállalkozna (hét kilométer), Hűvösvölgyről induljon el. Mindkét esetben kedvezmény jár a családoknak.

 

 

Futás

Február 16., szombat – Kisoroszi

Jótékonysági kutyás terepfutóverseny, amelyre a nevezés egységesen 5500 forint adomány, s amelyet a HKR Alapítvány számlájára szükséges befizetni. A szervezet a kidobott, leadott állatokat gondozza, s új családot keres számukra, illetve az állatok ivartalanítási és élelmezési költségeit állja. A tervek szerint idén még két hasonló versenyt rendeznek, más és más állatvédelmi szervezet támogatására. A kisoroszi szigetcsúcsnál három táv (1.5, 3 és 6 kilométer) közül lehet választani.

 

 

A tavasz közeledtével egyre több a futóverseny is.

 

 

Futás

Február 16., szombat – Hódmezővásárhely

A háromfordulós téli terepfutó-sorozat harmadik állomása a Liget sor északi végén és a Kása-erdő sarkán. Három táv közül lehet választani: 3.3 km (1 kör), 6.6 km (2 kör) és 9.9 km (3 kör). A nevezés ingyenes, a célban zsíros kenyér és tea várja a futókat.

 

 

Túrázás

Február 17., vasárnap – Budapest

Erdei élményséta a Vörös-kővárhoz Szabó Miklós túravezetővel. Könnyű terep, akár hóban is teljesíthető, a táv mindössze hat kilométer, találkozás 9.30-kor az Arad utca, Kővári utca sarkán, a Pesthidegkúti reptér szélén. Részvételi díj családoknak 1500 forint/fő, egyéni nevezőknek 2000 forint.

 

 

Futás

Február 17., vasárnap – Vilonya

Vadregényes téli verseny a Balaton-felvidéken – ez a 6. Tündér-hegyi terepfutó nap. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, kicsiket és nagyokat különböző távokkal. A legkisebbek 11.15-kor, míg a 7, a 12.5 és a félmaratoni távokon 11 órakor indul a verseny. Útvonal a Vilonya és Pétfürdő közötti erdőkben, a Tündér-hegyen és a Péti-hegyek erdeiben, mezőin kijelölt narancssárga szalagozás mentén.

 

 

Túrázás

Február 17., vasárnap – Sukoró

Kőről kőre a Velencei-hegységben elnevezéssel 18 kilométeres teljesítménytúra 7 és 9 óra közötti indulással. Autóval érkezőknek a régi labdarúgópálya környékén lehet parkolni, nevezés 1300 forint.

 

 

Futás

Február 17., vasárnap – Budapest

Az új évben is folytatódik a Krokodil-futás versenysorozat, amely minden hónap harmadik vasárnapján esedékes. Az újpesti Farkaserdőben az összesített ranglistaidők alapján a leggyengébb időeredménnyel rendelkező versenyző rajtol legkorábban, s értelemszerűen a legjobb legkésőbb. Természetesen új versenyzők is csatlakozhatnak a mezőnyhöz – hendikeppel.

 

 

Futás

Február 17., vasárnap – Balatonfüred

Szerelmes Füred néven már a 4. eseményt rendezik meg idén, s már nem kizárólag szerelmes párok indulhatnak, vagyis 10 órakor a szingli lányok, 10.20 órakor a szingli fiúk állnak rajthoz a hét kilométeres távhoz. A párok 10.40-kor indulnak, s értelemszerűen kétszer hét kilométert kell megtenniük.

 

 

Túrázás

Február 17., vasárnap – Visegrád

Találkozó Budapesten a Batthyány téren 8.45-kor, majd a résztvevők együtt utazhatnak Dobogókőre, ahonnan a panoráma megcsodálását követően leginkább lefelé vezet az út a Király-kútig. A Prédikálószék, a Vadálló-kövek, a Kaincz-forrás és a Rám-szakadék szurdokvölgye minden túrázó célpontja lehet. Kicsit nehézkes túra, nem kirándulás vagy városi séta, összesen 17 kilométerben.

 

Kenuzás

Február 17., vasárnap – Zebegény

Ötórás, könnyen teljesíthető kenuprogram Budapesttől egy óra távolságra az Ipolyon Ipolyszalka és Szob között. Találkozó a szobi vasútállomáson, a restiben 10 órakor, a túra kezdőpontjáig, Ipolyszalkáig mikrobusszal lehet eljutni. Az útvonal első részében, úgy másfél óra és hét kilométer evezést követően rövid pihenő (étel, ital), majd további hat kilométer evezés következik Szobig. A program ára 7500 forint, amely tartalmazza a kenuk bérletét teljes felszereléssel és szállítással, a túrakíséretet vízen és szárazon, a résztvevők szállítását Szob és Ipolyszalka között, forró teát és forralt bort, illetve némi harapnivalót. Gumicsizma használata feltétel.

 

 

Futás

Február 17., vasárnap – Budapest

Könnyed, beszélgetős, kezdők és újrakezdők számára abszolút teljesíthető futás reggel 8 órai indulással a Fenyőgyöngye Vendéglőtől. A táv mindössze 6.4 kilométer, első látványossága a Kőfejtő, innen a 384 méter tengerszint feletti magasságban lévő Kecske-hegyre vezet a program, majd lefelé a Határ-nyereghez, az Oroszlán-sziklához és az Árpád-kilátóhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik