Hasadékok, megfagyott hullámok

Vágólapra másolva!
2018.12.06. 15:09
Rakonczay Gábor a Déli-sark Expedíció 12. napján 20.2 kilométert tett meg, 216 méter szintemelkedéssel. A menetelés nem áll meg, éppen kikerüli a Pensacola-hegységet, amelynek távoli csúcsai ma már meg is jelentek.

„Nagyot küzdöttünk ma is, és ahogy a dolgok állnak, még egy jó hónapig ez lesz minden nap” – kezdte Rakonczay Gábor a Déli-sark Expedíció 12. napjának beszámolóját, amelyen 20.2 kilométert tett meg, 216 méter szintemelkedéssel.


A magyar extrém sportoló elmondása szerint a jég felszínén hatalmas, megfagyott hullámok alakultak ki az erős szél miatt, ezek között szlalomozva próbálják tartani az irányt, amelyet még 76 kilométeren keresztül követnek, majd elkezdenek ráfordulni arra a szögre, amellyel már a Déli-sarkpontot veszik célba.


„Az ívre azért van szükség, hogy kikerüljünk egy hatalmas, hasadékokkal szabdalt területet és a Pensacola-hegységet, amelynek távoli csúcsai ma már meg is jelentek bal kéz felől. Tizenkét nap után ez az első újdonság, amit látunk. Igaz, hogy a messze távolban néhány milliméternyi fehéres-kékes ragyogás az egész, de mégiscsak valami.”


És a lényeg, Rakonczay Gábor boldog Mikulás-napot kíván mindenkinek a „világ aljáról”!


S hogy mi lesz az ő ajándéka?


A hazai ultrafutók, akik befogadták maguk közé ezt a kalandvágyó fiút, futást szerveznek a tiszteletére Ötvös Ádám felhívására, aki száz kilométert tesz hozzá a maga erejéből az expedíció sikeréhez. S kezdeményezéséhez a hazai ultrafutók közül jó néhányan csatlakoztak, hiszen ha valakik, ők pontosan tudják, milyen elképesztő kihívásokkal kell szembenéznie Rakonczaynak az Antarktiszon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik