Európa sportfővárosa leszünk!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 16:22
Újév napján a Városligeti Műjégpályán kezdődik az egész esztendőre tervezett programsorozat, amellyel Budapest a testmozgást népszerűsíti 2019-ben, s amatőröknek kínál sportolási lehetőséget.

A Városligeti Műjégpályán január 1-jén újévi korcsolyázással indul hivatalosan a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa egész éves programsorozat, amelynek mottója, hogy jövőre egyetlen nap se teljen el sportolás nélkül. A szerdai sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, jövő évben szeretnék a budapestiek számára minél közelebb hozni a sportolás élményét és lehetőségét. Hozzátette, szakmai együttműködő partnerükkel, a Testnevelési Egyetemmel színvonalas, tartalmas, minden korosztályt megszólító, és nem utolsósorban változatos sporteseményekből álló kínálatot állítottak össze a fővárosi lakosoknak.

 

A következő év közepén rekorddöntésben lehet részünk.

 

Ennek keretében az év közepén többek között spinning- és jógarekorddöntésre készülnek, tavasszal szenior életváltó napot szerveznek, amelyen a szépkorúak számára szeretnék megmutatni, milyen sportokkal és mozgásformákkal tudják fitten tartani magukat. A családi sportnap azt a célt szolgálja, hogy nagypapák, apák és fiaik, illetve nagymamák, anyák és lányaik együtt próbáljanak ki különböző sportokat, illetve egymást inspirálva közösen éljék át a mozgás örömét, tapasztalják meg annak jótékony hatását. A Budapest Urban Games szintén része lesz a sportfőváros programsorozatnak, és teret ad mindenkinek, aki szeretné próbára tenni fittségét, kitartását. Ugyanakkor a szervezők gondolnak a túrázókra is, nekik nordic walking-napot tartanak Budapest és környékének természetjáró útvonalain.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra kiemelte, valamennyi sportesemény ingyenes, kivéve az újév napján 14 órától 21 óráig tartó városligeti korcsolyázást, amelyre viszont kedvezményesen, a gyerekeknek 500, a felnőtteknek 1000 forintért lehet belépőt vásárolni. A január elsejei programon a korcsolyázás mellett ki lehet próbálni a jégkorongot, a curlinget és a bandyt is, ezen kívül Tóth Vera és Oláh Gergő koncerttel várja az érdeklődőket.

 

Az újév első napján az érdeklődők a curlinget is kipróbálhatják.

 






Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, a főváros 365 sportesemény lebonyolítását vállalta a 2019-es évre.
„A programsorozat fantasztikus lehetőség, hogy az emberekhez közelebb vigyük a sportot. A legfontosabb, hogy minden gyerek sportoljon, mert akkor a család többi tagja is mozogni fog” – fogalmazott az államtitkár, aki szerint az ország kisebb települései számára is követendő példa lehet a fővárosi sportesemény-sorozat.

„Nagy öröm számunkra, hogy mi lehetünk a sportfőváros-rendezvények jeles és rangos nyitóeseményének házigazdái – fogalmazott Molnár Zoltán, az idén 125 éves Városligeti Műjégpályát üzemeltető Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője – A magunk részéről mindent megteszünk, hogy az eseményre érkező vendégek olyan kellemes élményeket szerezzenek, hogy hosszú távon elköteleződjenek a téli sportok iránt, és minél többen visszajáró látogatóként aktív, sportos életet kezdjenek élni az új évben.”

Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardozó elmondta, számára sportolóként óriási öröm, illetve hatalmas lehetőség, hogy minden eddiginél több ember tapasztalja meg, a mozgás milyen jó hatással lehet az egészségre, a kedélyállapotra s az egész életre.










 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik