Bajuszosok előnyben!

Vágólapra másolva!
2018.11.20. 10:46
Movemberi futás Bécsben november 24-én, szombaton. Az osztrák fővárosban szervezett eseményt valóban M betűvel írják – németül Movemberlauf 2018 – így utalnak az esemény (egyik) szervezőjére.

A Movember Alapítvány (az angol move szó a mozgást jelenti) világszerte tevékenykedő szervezet, amely azt tűzte ki céljául, hogy a férfiak boldogabban, egészségesebben és hosszabb ideig éljenek. 2003-as megalapítása óta 500 millió euró (160 milliárd forint) adományt gyűjtött össze. Ennek köszönhetően 1200 program indult, s jelentős összeggel támogatta a prosztata- és hererák kezelését, sőt sportolásra ösztönözte a férfiakat.

Nos, itt az újabb alkalom a testmozgásra! A bécsi Neu Marx területén mindenkit várnak a futóversenyre, amely amellett, hogy jótékony célt szolgál, egészséges életmódra sarkall, sőt csapatépítő programnak is kiválóan megteszi.

 

Bécsben is gyönyörű környezetben lehet futni, akár bajusz nélkül is

 

Érdemes tudni:


  • a rajt 14 órakor lesz, a cím: Bécs, Maria Jacobi Gasse 1.

  • 2.5, valamint 5 kilométeres távra lehet nevezni

  • céltudatos profik, valamint lelkes kezdők is rajthoz állhatnak

  • az átöltözéshez fűtött helyiséget biztosítanak a szervezők

  • az eseményt a Culture meets sport elnevezésű program színesíti

  • a nevezési díjak 20 százaléka a Movember Alapítvány számlájára kerül


 

Előny, de nem feltétel az arcszőrzet

 

És végül egy érdekesség: az esemény világhálós oldala (movemberlauf.at) felhívja a figyelmet, hogy valamennyi bajuszos rajthoz álló különdíjban részesül. A szervezők természetesen gondoltak a hölgyekre is, így azok ugyancsak díjban reménykedhetnek, akik nem növesztenek, hanem „csak” ragasztanak maguknak bajuszt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik