A legkegyetlenebb pillanat után

Vágólapra másolva!
2018.11.15. 12:19
Heti blogszemlénk nagyobb részét egy nagy ívű kezdeményezést elindító, ugyanakkor ijesztő eset teszi ki: a népszerű ultrafutóval, Makai Viktóriával történt szörnyűség kapcsán a „Run away!”, azaz a „Fuss el!” elnevezésű kampány került fókuszba.

RUN AWAY!


FUSS EL!


Az e heti blogszemlét nagyon felkavaró, szomorú és ijesztő eset kapcsán létrejött kampány megismertetésével kezdeném. Talán már mindenki hallott, olvasott arról, hogy mi történt Makai Viki ultrafutóval itt, Budapesten, s még dióhéjban leírni is szörnyű az esetet: egy céges buliból hazafelé tartó hatalmas termetű férfi elkapta a törékeny alkatú futónőt, kíméletlenül megverte, hogy erőszakot követhessen el. A döbbenet s a felismerés, hogy ez bárkivel, bármikor, még egy lakóövezetben is megtörténhet, az emberben sok kérdés felvet. Ez velem is megeshet? Lesz-e olyan szerencsém, mint Vikinek, akinek volt lélekjelenléte szóval tartani támadóját, ezzel időt nyert, s a keresésére induló férje így megmenthette? Meg lehet ezt előzni? Mit tudok tenni, hogy el tudjam kerülni? Mit tehetek, ha mégis támadás ér, hogyan tudok védekezni? És hányan lehetnek, akiket ért már hasonló támadás, de inkább magukban tartották, örültek, hogy túlélték, és nem beszélnek, beszéltek róla? Tudjuk azt is, hogy öt éve Soroksáron volt, akinek az életébe került. Mai napig feldolgozhatatlan tragédia.

Viki azonban kőkeményen, rögtön kiállt a nyilvánosság elé, és megosztotta a részleteket, az érzéseit, gondolatait, amelyek a támadás közben a fejében cikáztak. Példát mutatott azoknak, akik hasonló esetben úgy érzik, nekik van szégyellnivalójuk, és inkább az önmarcangolást választva próbálnak az életükben továbblépni. Nekik is próbál segíteni a „Run away!”, azaz a „Fuss el!” nemzetközi sajtókampány! Elsődleges célja a figyelem felkeltése a problémára, illetve igyekszik azoknak is lehetőséget, segítséget adni, akik szeretnék megosztani, hogy mi történt velük.

Aki támogatja a kampányt, vagy szeretné a kezdeményezés gazdáival felvenni a kapcsolatot, ezen a felületen minden szükséges adatot, anyagot megtalál.

RUNNER'S WORLD MAGYARORSZÁG
RÁHANGOLÁS AZ ULTRABALATONRA


Lassan véget ér a versenyidőszak, télen kissé más mennyiségben és minőségben kocogunk. Én tavaly futottam először télen is ugyanúgy, mint egyébként normális időben, csak kevesebbet és nyugisabban. Ez azért volt sokkal jobb, mert nem volt nehéz tavasszal visszazökkenni a nagyobb távokba, megerőltetőbb edzésekbe. Főleg, hogy 2019-ben (is) megyünk az Ultrabalatonra, és ha csak február végén kezdenénk el edzeni, kevés lenne az idő májusig.

Vannak, akik ezt az időszakot alapozásra használják fel – nagyon helyesen – , ehhez ad segítséget a futók szakmai oldalának cikke is.

Szintén ebben a Facebook-csoportban találtam egy anyagot a stresszel kapcsolatban, hogy bizony, érdemes sportolással felkészülni azokra az időszakokra, amelyekről tudjuk, hogy idegőrlőek lesznek. Nyilván nem mondok nagy újdonságot, hogy futással tompíthatjuk a kellemetlen hatásokat.

Sokat szoktunk azzal foglalkozni, hogy mit együnk futás előtt, azonban az is nagyon fontos, hogy közben mit együnk és igyunk! Számos termék létezik, és mindenkinek más jön be. Vannak, akik kísérleteznek, folyamatosan tesztelik az újdonságokat, vannak, akik ragaszkodnak a beváltakhoz. Próbáljuk ki nyugodtan ezeket a termékeket, azonban nagyon fontos, hogy ne verseny alatt, mert érhetnek kellemetlen meglepetések. Én például nagyon szeretem a BioTech zseléjét, mert nemcsak pótolja az elveszett energiámat, de rendkívül praktikus a visszacsavarható kupakja. Biztos, hogy nem keni össze a futómellényemet. Előfordul, hogy egy zselét meg sem eszem a futásom alatt, a maradék pedig simán eláll a hűtőben a következő futásig. Inni pedig vizet és izotóniás italt viszek, ebből szintén ezt a márkát használom, de csak azért, mert nekem már bevált, és nem akarok rajta változtatni. Azonban más cégeknek is vannak jó cuccaik. Például szupermarketekben is lehet kapni ilyen italokat, azok is tökéletesek.

Ebben az időszakban már javában szedjünk vitaminkészítményt, ezekből is számos terméket lehet találni. Olyat keressünk, amely kifejezetten sportolóknak készül, mert ezek összetétele masszívabb, mint egy átlagos vitaminkészítményé. Edzések után (ha a mozgással töltött idő meghaladta az egy órát) szoktam még fehérjét is inni. Ennek az az oka, hogy amit szerettem volna, azt már lefogytam, viszont nagyon leszálkásodni nem szeretnék, inkább izmosodni. Ehhez kifejezetten nőknek kifejlesztett cukor- és minden mentes fehérjéket lehet kapni. Ez legalább valamennyire telíti a hasamat edzés után, így csak félig pakolom ki a hűtőt :-) Bizony, a TRX- és köredzés után is iszom, hadd kerekedjen a váll, láb és egyéb izom. Szóval, ezek nagyszerű termékek, az üzletekben pedig profi, szakértő eladók vannak, akiktől nyugodtan lehet kérdezni. Aki pedig természetes módon vinne be fehérjét, itt a lista, hogy mit érdemes, és miben mennyi van.

Mindenki vigyázzon magára, és támogassa Viki kampányát! Fussatok, fussatok!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik