Lubics Szilvia: Az első nap remek volt!

Vágólapra másolva!
2018.10.01. 12:47
fgrttg

Lubics Szilvia ezekben a pillanatokban is fut Chilében, az Atacama-sivatagban. Túl van az első napon, nézzük, mit írt a verseny honlapján.

„Az első nap minden oké. Éjjel tudtam aludni, a melegítő párna működött. A hajnal tök jó volt. Három tábortűz égett a tök sötétben, ahogy világosodott, feltűntek a hatalmas hegyek. Csodás volt. Csak a légzésre figyeltem, ahogy Olival megbeszéltük. Sétáltam, futottam váltva. Reggel hideg volt, de nappal perzselő meleg. Végig jól voltam, csak a hátam fáj nagyon, 11.5 kiló a zsákom, nagyon nehéz.”

A közösségi oldaláról pedig az derült ki, hogy a 36 kilométeres szakaszt sikeresen teljesítette 5 óra 26 perc alatt! Az időjárás nagyon brutális: egész nap tűző napsütés és 35°C volt, amit a szél csak némileg enyhített. Ráadásul a rajt 3200 méter magasan volt, ez tovább nehezítette a versenyzők küzdelmét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik