Kutya-macska barátság a természetben

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2018.10.17. 11:15
Házi kedvenceinkkel még jobb lehet kirándulni, s bizony olykor nem is lehetetlen, még ha ezek az állatok természetükből adódóan általában fújnak egymásra – na de nem Henry és Baloo.

Még hogy nincs kutya-macska barátság! Bár a közhiedelem szerint a két állat nehezen fér meg egymás mellett, Henry és Baloo példája ennek ellenkezőjére utal. Sőt a két háziállat nemcsak imádja egymást, hanem szeretnek túrázni járni is.

Hogyan is kezdődött az egész? Cynthia és Andre Bostonban találkoztak, ám a nyüzsgő, poros nagyvárosnál mindketten jobban szeretik a természetet, ezért Coloradóba költöztek, ahol rendszeresen járnak túrázni és kempingezni a hegyekbe. A mozgás mellett az állatokért is rajonganak, és bár eredetileg egy golden retriever keveréket akartak, amint megpillantották Henryt, első látásra beleszerettek a juhászkutya, boxer, staffordshire terrier, husky keverékbe.

 

Cynthia első látásra beleszeretett Henrybe, akit viccesen csak kis hegyi kecskének becéznek. Forrás: Instagram

 

Ugyanannyi idős volt, mint a többi kölyökkutya a menhelyen, de kétszer akkora. Egyből bemászott az ölembe, rám nézett, és onnantól kezdve tudtam, hazavisszük” – mesélte a büszke gazdi. Sok ideje nem volt felkészülni a család új tagjának, nem sokkal később ugyanis máris következett az első kihívás.

Talán három nap múlva vittük is túrázni. Eléggé megrémített minket, kinézte a legmagasabb, legmeredekebb sziklát, felmászott, majd onnan kémlelte a kilátást. Azóta viccesen csak kis hegyi kecskének becézzük.”

Nem sokkal később érkezett Baloo, a sziámi macska, aki azonnal megtalálta a közös hangot Henryvel, sőt a két állat azóta jóformán elválaszthatatlan egymástól.

Testvérként kezeljük őket, de Baloo szerintem azt hiszi, Henry az anyukája, és ő is kutyának képzeli magát. Ha meglát egy másik kutyát, egyből odarohan hozzá, a többi cicát viszont teljesen ignorálja. Nem az a típusú macska, akit otthon hagyhatunk a hétvégére. Mindig jönni akar, ha csak megérintem Henry pórázát, ő is azonnal jönni akar.”

 

Boldog pillanatok a hegyekben Forrás: Instagram

A furcsa párost vagy inkább négyest csaknem egymillióan követik az Instagramon, hatalmas népszerűségnek örvendenek, olyannyira, hogy Cynthia nem régóta kevesebbet dolgozik, hogy többet foglalkozhasson az állatokkal, és kezelhesse Instagram-oldalukat. A közösségi oldalakon sok követővel rendelkező személy (vagy állat) a szponzori és támogatói szerződéseknek köszönhetően jelentős bevételi forrásra is szert tehet.

Bár Cynthia is tisztában van vele, ez nem stabil megélhetési forrás, örömmel tölti el, hogy így többet lehet kedvenceivel, többet túrázhat velük, és jobbá teheti életüket. Persze számos kritikával is találkozik, ám idővel megértette, a népszerűségnek ez az árnyoldala.

Rájöttem, ezekkel nem szabad foglalkozni. Inkább abból a több száz üzenetből merítek erőt, amelyekben azt írják, Henry és Baloo képei mennyire széppé varázsolták a napjukat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik