Csodadiéta helyett ebben hisz a sztáredző

Vágólapra másolva!
2018.10.28. 19:34
Martín Giacchetta Spanyolország egyik leghíresebb és legnépszerűbb személyi edzője, több könyv szerzője, a televíziós és rádióműsorok állandó szereplője. Miben rejlik sikerének titka?

Giacchettát a FIBO 2012-ben Spanyolország legjobb személyi edzőjének választotta, rengeteg híresség dolgozik vele, mi pedig az interjúiból szemezgetve összeszedtünk néhány érdekességet róla, és a szakmai hitvallásáról.


300 euróval Argentínából

Tizenhat évvel ezelőtt az édesanyám halála ébresztett rá arra, hogy meg kell valósítani az álmaimat. Szinte üres zsebbel, háromszáz euróval érkeztem Argentínából Spanyolországba. Négy évig papírjaim sem voltak, nem volt autóm, mindenhova biciklivel jártam, de nagyon elszánt voltam. Kezdetben mindenhova becsengettem, míg szép lassan egyre több ügyfelem lett. Mindig azt vallottam, hogy olyat csinálj, amit szeretsz, és amiért hajlandó vagy szenvedni, mert csak abban lehetsz igazán eredményes. Volt, hogy néhány hónapig visszatértem Argentínába, és rengeteg országban jártam már, de tapasztalatom szerint Spanyolországban a legjobb élni. Lehet, hogy Norvégiában jobb az élet, de nagyon hideg van, és az Egyesült Államokban sem volt rossz, de nem éreztem magam annyira jól, mint Spanyolországban.

A csodadiétákról

Nem hiszek a csodadiétákban. Lehet, hogy ideig-óráig működik, de az egészségre ezek általában nincsenek jó hatással, és hosszú távon biztosan nem hasznos. Nem attól leszel egészséges, ha valami varázsdiétát követsz, hanem attól, ha egészséges ételeket eszel. Ennyire egyszerű. Nem vagyok híve annak, hogy a szénhidrátokat, a fehérjét, a zsírokat vagy bármilyen más energiaforrást megpróbáljunk teljesen kizárni az étrendünkből, mert akkor felborul az egyensúly. Inkább arra törekedjünk, hogy egészséges alapanyagokat és ételeket fogyasszunk. Persze a nagy túlsúllyal küszködő embereknek például érdemes csökkenteniük a szénhidrátbevitelt, de nekik sem ajánlom soha, hogy teljes mértékben kerüljék.

A bonyolult és magas intenzitású gyakorlatokról

Sok helyen látom, hogy minél bonyolultabb és összetettebb gyakorlatokkal bombázzák az embereket, de ezzel általában csak elriasztják őket a sporttól, mivel inkább neki sem állnak őket megcsinálni. Nem mondom, hogy ezek nem működnek, de a fent említett okok miatt általában nem hasznosak. Hasonló a problémám a manapság annyira népszerű magas intenzitású edzésekkel. Sokan elvégeznek egy ezzel kapcsolatos tanfolyamot, és utána személyi edzőként mindenkinek ezt ajánlják. Persze van, akinek jó ez, aki rendszeresen sportol, és hozzá van szokva a nagy terheléshez, annak remek, de a túlsúlyosoknak vagy az idősebbeknek például egyáltalán nem ajánlott.

A motivációról

Mivel érem el azt, hogy aki hozzám jön, ne veszítse el a motivációját? A legfontosabb, hogy növeljük az önbizalmát, és pozitív élményekkel menjen haza az edzésről. Éppen ezért én eleinte igyekszem mindenkitől kicsit kevesebbet kérni, mint amire a fizikai állapota alapján képes lenne. Így ő is magabiztosabb lesz, és meg akarja majd nekem mutatni, hogy ő többre képes. Aztán remélhetőleg annyira megszereti az egészet, hogy az edzés a mindennapjai rézévé válik, örömmel jön edzeni. Ez az igazi siker.

A maratonikról, az Ironmanről és a Titan Desertről

Ezekre a versenyekre elsősorban mentálisan kell felkészülni, mert fizikailag valójában nem annyira megterhelő, mint amilyennek tűnik. Ráadásul arra lehet edzeni, az erőnlétünket lehet javítani, az már sokkal nehezebb, hogy fejben hogyan kezeljük a mélypontokat. Elég régen, 2006-ban futottam az első maratonimat, és persze ahogy minden kezdő, én is elkövettem az ilyenkor szokásos hibákat, amelyekből később sokat tanultam. Menet közben gondolkodhatsz úgy, hogy milyen sok van még hátra, vagy úgyis hozzáállhatsz, hogy egyre kevesebb van a célig. Viszont mindenkinek azt javaslom, aki soha nem futott, hogy próbálja ki. Az érzés, amikor teljesíted, amit elterveztél és átszakítod a célszalagot, különleges és jóformán leírhatatlan. Ezt tényleg át kell élni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik