Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

Vágólapra másolva!
2018.10.09. 22:37
Tíz komplett edzésterv és sok-sok kiegészítő gyakorlat: ezt kínálja kiadványunk. Kezdőknek és haladóknak, 45 oldalon! Rövidebb távokra vállalkozóknak is érdemes böngészniük.

Komoly vállalkozásba fogtunk, készítettünk egy nagyobb e-magazint a csupasport.hu oldalra. Szakmai magazinról beszélünk, hiszen az Ensport segítségével sikerült összeállítani egy olyan 45 oldalas kiadványt, amelyben valamennyi hobbifutó, de talán még sok-sok profi is megtalálja a számára érdekes anyagokat.

Természetesen mobiltelefonról is olvasható, hiszen tetszőlegesen nagyíthatjuk, de az igazi a nagyobb képernyő. Mivel nem mindenki találkozott még ilyen e-magazinnal, elsőre kicsit „szájbarágósan” mutatnánk be, hogyan is kell használni.


  1. A cikk tetején lévő képre nem lehet kattintani, az „csak” kép.

  2. Itt, a szöveg alatt van beágyazva kicsiben az e-magazin, természetesen lehet nagyítani.

  3. Ha a beágyazás jobb alsó sarkában rákattintunk a kis négyzetre, azzal lehet teljes képernyőre váltani.

  4. Lapozgatni vagy az oldal szélén lévő nyilakkal, vagy alul a hosszabb csíknál az egér mozgatásával tudunk, utóbbinál lehet nagyokat ugrani. Nagyítani az oldalon belül a jobb alsó sarokban tudunk. (A mobilverzió alapesetben nem oldalpárként, hanem oldalanként hozza be a kiadványt, érdemes elforgatni a telefont.)

  5. Kellemes lapozgatást! Ha tetszett a magazin, kérjük kedves olvasóinkat, osszák meg Facebookon, vagy hívják fel az Edzéstervekre futótársaik figyelmét is, jusson el minél több futóhoz. Köszönjük!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik