Közeli túrakörkép: a szomszéd fűje

Vágólapra másolva!
2018.08.20. 21:46
Nemcsak itthon, a környező országokban is számos lélegzetelállítóan szép helyet találhatunk: érdemes egy jót túrázni mind a négy égtáj irányában.

Románia: Szent Anna-tó

„…Erdély legköltőibb helyét láttam. Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava…”

Többek között az idézet szerzőjét, Jókai Mórt is elvarázsolta az erdélyi Csomád-hegység egyik kialudt vulkáni kráterében keletkezett tó, amely a Mohos természetvédelmi terület része. A tó láva és víz találkozása miatt bekövetkező robbanás után keletkezett, s bár planktonmennyisége és sótartalma alacsony, a fenékre lerakódott feketés barna iszap miatt a vize zavarosnak tűnik.

Túrázási lehetőség: A tó több kijelölt turistaútnak is része, a látogatók dönthetik el, hogy a 14 vagy éppen az 5.5 km-es szakasz keretében szeretnének-e gyönyörködni a látványban.

Távolság Budapesttől: 750 km

A tó legmélyebb pontja: 7 m

 

Szerbia: Sztopica-barlang

A barlang a Budapesttől 538 kilométerre fekvő Uzsice város szomszédságában, Rozsansztvo és Trnava falvak között található, s öt részből áll: a Fényes teremből, a Sötét teremből, a Kádas nagyteremből, a Kádas csatornából és a Nagy csatornából. Szintén említésre méltó az itt található Élet forrása elnevezésű vízesés, amely kilenc és fél méter magas. A barlang belseje télen hideg, nyáron meleg, így érdemes az évszaknak megfelelően öltözni.

Megközelíthetőség: A barlang felett húzódik a Zatibort és Szirogojnót összekötő főút, amelyen táblák jelzik a Sztopicát. Parkolás után néhány száz métert a kiépített ösvényen kell megtenni.

Körülmények: A barlang ki van világítva, betonúton lehet körbejárni, korlátok is segítik a közlekedést.

 

Horvátország: Krka Nemzeti Park

A Krka folyó partvidékét és a folyó egy szakaszát magába foglaló 109 négyzetkilométer kiterjedésű terület 1985 óta Krka Nemzeti Park néven ismert. A folyó hét, mésztufagáton lebukó vízesésével természeti ritkaság és különleges karsztjelenség. A nemzeti park legnagyobb látogatottságú helyei a Nagy vízesés, a Visovac-sziget, a Roski-vízesés, a Krka-monostor, valamint a Burnum római katonai tábor maradványa.

Túrázás: Hajóval, gépjárművel és gyalogosan is körbejárható.

Megközelítés: A Krka Nemzeti Park bejárata az ország déli részén fekvő Lozovac településnél található, a tágas parkolóban biztonságosan meg tudunk állni. Innen egy rövid erdei sétával érjük el a park nevezetességeit.

 

Szlovénia: Vintgar-szurdok

A Budapesttől 519 kilométerre fekvő szurdokot 1891-ben fedezték fel, majd a függőleges sziklafalba rögzített függőjárdák segítségével tették látogathatóvá a turisták számára. A szoros 1600 m hosszú, és helyenként a 150 méter magas sziklafalak között kanyarog a Radovna-patak, amely a Sum-vízeséssel hagyja el a szurdokot. Nyári hétvégéken nagy tömegre lehet számítani.

Bejárat: Bledtől néhány kilométerre, Vintgar faluban.

Túrázás: Jól kiépített hidakon és pallókon.

 

Ausztria: Eisriesenwelt-jégbarlang

A világ legnagyobb jégbarlangja Salzburgtól 40 km-re, 1644 méter magasan található a Tennen-hegység mélyén, az átlaghőmérséklet 0 fok körül mozog benne. A barlangtúra során szűk 140 méter szintkülönbséget kell leküzdeni, meleg ruhával és túracipővel érdemes készülni. A barlangban nincs villanyvilágítás, a kiosztott karbidlámpák biztosítanak némi fényforrást, illetve a vezetők égő magnéziumcsíkkal világítják meg a képződményeket.

Megközelítés: A magyar fővárostól 594 km-re található Werfen főteréről busszal vagy kocsival lehet felmenni az 1000 méter magasan fekvő parkolóig, ahonnan további tizenöt perc sétával jutunk el a kabinos felvonóig. A felvonó felső állomásától még mintegy húsz percet kell gyalogolni a barlang bejáratáig.

Túra hossza: 70-80 perc

 

 

 

 

 

Szlovákia: Szlovák paradicsom

A területet 1988-ban nyilvánították nemzeti parkká, látnivalókból pedig nincs hiány: a túra során fennsíkokat, szurdokvölgyeket, hágókat, vízeséseket, kolostorokat, folyókat, patakokat, barlangokat és kilátókat is találhatunk, a haladást helyenként vaslétra, lánc, fatörzs- és doronglétrahíd segíti. A terület kilencven százalékát erdő borítja, amely nagyszerű életfeltételeket nyújt a ragadozó madaraknak.

Fekvése: A terület Budapesttől 350 km-re található, a Gömör–Szepesi-érchegység térségéhez tartozik.

Területe: 19 763 hektár

 

Ukrajna: Alsókalocsa

A tanyaszerű településekből összeálló faluban gyönyörű látvány, hegyvidéki levegő, skanzenek, templomok és tíz múzeum várja a látogatókat. Emellett több mint 50 különböző műemlék, az Olsanszki-víztározó, valamint a település saját ásványvize is a nevezetességek közé tartozik. A falu jelenleg tíz turisztikai útvonal része.

Fekvése: A falu Kárpátalján, az Ökörmezői járásban, a Kalocsa-patak és a Talabor folyó összefolyásánál található.

Népesség: mintegy 7000 fő

(Megjelent a Túrázás magazinban 2016-ban.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik